Temetés

Rémálom.
Nem fogok sírni, nem fogok sírni, nem fogok sírni….Hol a zsebkendőm?
Robi gyerekekkel a nagynénéméknél maradt. Persze ezen Nimród bepöccent, megrettent, hogy valami fontosból kimarad. Szó szerint értette, hogy nagypapát MI fogjuk eltemetni. Amúgy is rengeteg kérdése van, amire adott helyzetben elég nehéz szépen, okosan és higgadtan válaszolgatni.
A tor után közösen is kimentünk a temetőbe végső búcsút venni, így kicsit sikerült megnyugodnia. Dédipapa a szép virágok alatt fekszik, lelke pedi isten csodálatos országában van- ez akkor talán annyira nem rossz.
Azért gyakran kérdezgeti, hogy mi tulajdonképpen mennyire vagyunk öregek. Remélem előbb-utóbb feldolgozza. Mára ritkulnak a kérdések és új dolgok foglalkoztatják )- most éppen a hogyan születik a gyerek van soron.)

Az embernek örökké az emlékezetében marad mit csinált éppen akkor, amikor tudomást szerzett egy közeli hozzátartozó elvesztéséről. Ebédet főztem, a gyerekek a megszokott hangerőn „játszottak”, Robi vette fel a telefont, anyukám mondta el: meghalt nagyapa.
Nagyapa a 93. évét taposta és apám meggyőződése szerint simán megéri a 100-at. Szellemileg friss volt, (köszönhető valószínűleg a sok keresztrejtvénynek), kifogyhatatlan mesélőkével, persze a régmúltról, soha nem látott, ismert emberekről, nekünk csak a történelemkönyvekből ismert személyekről. Gyerekként sokat mesélt nekünk és rengeteg vicces történetet tudott. Humorát mindvégig megőrizte. Utolsó előtti találkozásunkkor éppen nagyon meleg volt. Erre ő:
-Ismertem egy Meleg nevezetű embert. Éppen ilyen idő volt és a gyerekek így vicceltek vele:
-Meleg bácsi ma van a neve napja! 
- Te is viccelődtél vele papa?
-Ugyan már, hova gondolsz, én már akkor fiatalember voltam! –mondta tettetett felháborodással, de valahogy huncutul csillogott a szeme.
Kicsit nehezen mozgott a Parkinson miatt, nehezen lehetett érteni és ez látszólag őt is nagyon zavarta. Kedd esténként kötelező program volt az „Önök Kérték” természetesen csonthangerőn.
Igényelte a napirendet, akár egy kisgyerek (lehet ez a hosszú élet titka?):
Reggel: éhgyomorra svédkeserű
Ebéd: hajszálpontosan délben, 1 dl vörösborral- édesség mindig jöhet.
Uzsonna: Pontban 4kor: joghurt, banán
Vacsora: Fél 8kor: fürdés, tévénézés, olvasgatás pihenés
Az étkezések között, „ejtődzködésnek” (mennyit röhögtünk rajta) nevezett sétafikálás a lakásban, jó idő esetén gyakori üldőgélés a teraszon.
Mindig pontos volt. Köszönhető ez állomásfőnöki múltjának, amire nagyon büszke volt.
Nagyapa, elment az utolsó vonat….
Isten Veled, Viszontlátásra!

A fürdővizzel együtt a gyereket is kiöntöttük

Történetünk 1 évvel ezelőttre datálódik, amikor 40 fok volt árnyékban és minden kerttel rendelkező ember mobilmedence után rohangált az országban. Robi meg is jegyezte milyen jó is nekünk, hogy itt a Balaton, a kitudjamennyi átmérőjű úszómedencénk. Csupán 15 perc séta. De kinek van kedve 40 fokban sétálni, pláne 15 percet? Ha ehhez még hozzáteszem, hogy két kisgyerekkel?

Tavaly végül nem lett mobilmedencénk, idén viszont rafkós voltam- azt kértem szülinapomra. Lehet erre "nem"-et mondani? Nem is voltam megalomániás, figyelembe véve gyermekeink paramétereit, maradt a 3m átmérőjű 76cm magas medi.

Barátaink elláttak jó tanáccsal a terepelőkészítéstől a phszint mérésig dőlt az info.

Május végén úgy éreztem eljött az idő!

Tereprendezés kimerült annyiban, hogy vettünk egy alátétfóliát és eltávolítottuk a leendő medencénk alól a köveket, rögöket. Hajrá! Nem is tudom, hogyan hagyhattuk ki a számításból, hogy egy emelkedő kellős közepén lakunk, így nagy valószínűséggel a kert sem vízszintes. Ahogy telt az idő, csordogált a víz, éreztük, hogy nem lesz tökéletes. A végeredmény: Egy medence, mely jobbról egy hatalmas maflást kapott.

Na, majd jövőre terepet is rendezünk!

Víz kellemes, gyerekek imádják, Robi is elismerte végül, milyen jó is egy kis házi "pool".

Aztán jött amire senki nem számított! A Cunami.

Gyerekek szerencsétlenül éppen a medence alacsonyan fekvő szélébe kapaszkodtak, hogy mutatnak valamit (én mellettük a napágyon heverésztem), melynek következtében megindult a VIZÖZÖN és Noah karúszóstól kisodródott a lábaim elé. Éktelen ordibálás, visítás. Apjuk belülről visszarántotta a medence falát, míg én Noah-t mentettem. Kicsit leblokkoltam, de a többiek sem különben: Noah sáros arcocskával ijedten bőgött, Nimród ordított, hogy elvitte a szandálokat a víz, Robi ordított, hogy vegyem fel a törölközőjét a földről, mert vizes lesz (miután 2 fürdőkádnyi víz keresztülfolyt rajta-nem hiszem, hogy pár másodperc számított bármit is). én meg csak bámultam mint a sülthal, Noah-val a kezemben.

Aztán röhögtünk.

Azóta orvosoltuk a hibát, és a medence úgy áll, ahogy állnia kell!

Stay at home mom, avagy értekezés a munkáról

Szeretek dolgozni. Ha jól visszagondolok egész életemben vagy tanultam, vagy dolgoztam vagy a kettőt párhuzamosan műveltem. Meggyőződésem, hogy most is dolgozok. Most hogy "csak" itthon vagyok, és "csak" nevelem a gyerekeket, vezetem a háztartást, művelem a pici konyhakertet. Elégedett vagyok. Nem mondom, hogy minden tökéletes, de elég. Még elég. Nem mondom, hogy nincs néha "négyfal szindrómám" és ne vágynék valami magasabb szellemi tevékenységre, mint az "iciripiciri kismacska", meg lego tornyok építgetése, meg végtelen peluscserék.
De közeledik augusztus, Noah 2. születésnapja és vele Damoklész kardja.
Munkahelyem, ahová visszamehetnék, Budapesten. Elméletileg országos hatáskörű közigazgatási szervről lévén szó, áthelyezhetnének. Sírnak is folyamatosan a helyi médiában, hogy nincs elég emberük. Telefonomra a válasz: sajnos tőlük minden köztisztviselői helyet elvettek. Na de kérem, ha nincs hely, akkor miért is sírnak?
Bölcsödei férőhely hiányában a munka világába való visszatérés egyébként sem kérdés. De akkor miből is fogunk megélni?

Füstölgő autó és apa, avagy megint anyának lett igaza

Július 4.Hazafelé az autóban valami égett szagot éreztünk. Apa megállt, de semmit nem talált. Mikor hazaértünk az új kis autónk szépen elkezdett füstölni. Nagyon megijedtünk. Még jó, hogy apa holnap viszi szerelőhöz átnézetni. Már ha elmegy addig.....

Függetlenség napja

Július 4.
Ez a hétvége nagyon jónak ígérkezett, mert hétfőn ünnepnap volt,így apának nem kellett mennie dolgozni. Sokat játszottunk, sétáltunk együtt. Kiváncsian vártuk, hogyan ünneplik a helyiek július 4.-ét. Az élelmiszerbolt parkolójában már egy hete áll egy nagy sátor, ahol mindenféle robbantószereket, tüzijátékokat lehet kapni.Vasárnap este el is kezdődött a nagy robbantgatás. Anya félt, hogy fel fogok ébredni, de úgy aludtam, mint a bunda. Ebben szerencsére apura hasonlítok, ha egyszer elalszom, akár ágyút is sütögethetnek a fülem mellett. Tehát hétfő délután felkerekedtünk, hogy körülnézzünk. Anyu valami kultúrális eseményre számított. Sajnos csalódnia kellett. Apa csak annyit mondott: Ja kérem, ez nem Európa!Az egész ünneplés abban merült ki, hogy tele voltak a gyorséttermek és este robbantgattak.Azért volt részünk egy kis helyi folklórban is:A szomszéd házban lakó indiai család idősebb férfitagja kiállt a teraszra, színes csillagszóróval hadonászott és azt üvöltözte, hogy 4th of July, 4th of July! Anyuék majd megszakadtak a nevetéstől Miközben kerestük a "kultúrát ", apa csinált rólunk egy képet.

Az autó

Megvettük. 12 éves Honda. Anya gyanakszik, mert túl könnyű volt kialkudni a nekünk megfelelő árat. Kiváncsiak vagyunk mit mond majd a szerelő, amikor elvisszük átnézetni!

Autót veszünk

Június 26.
Apa kapott végre fizetést, így eljött az idő, hogy autót vásároljunk. Állandóan bérelni drága mulatság! Nagy szükségünk van autóra, mivel a városban tömegközlekedés gyakorlatilag nincs, viszont nagyon nagy távolságok vannak!18 hónapra nem akartunk túl drágát vásárolni, így nem volt nagy választék