2005. október 29., szombat

October 2005

26. Produkcióóóóóóóóóóó
2005.10.30. 02:45
Október 29.Bár szombatonként apa is velünk szokott jönni a bölcsibe játszani, ma mégis csak anyával mentem. Apa ugyanis nagyon készül hétfőre, mert előadást tart az egyetemen. Hajrá apa!A bölcsiben nagyon aktív voltam. A zenefoglalkozáson például a színpadon ugráltam, aztán amikor meguntam a danolászást (miss Kelly ma elég magasan és hamisan énekelt ), elindultam egyedül a játszószoba felé. Anya alig tudott utolérni. így tudok felszállni egyedül a motoromra.
Összesen: 11 hozzászólás

25. Sziasztok! Itt vagyok! :-)
2005.10.28. 16:59
Október 28.Köszönöm, hogy hiányoltatok. Minden rendben, csak kicsit zsúfoltak a napjaim mostanában. Wilma elvonult. Itt szerencsére semmilyen kárt nem okozott; köszönhető ez a Kanadából érkező hidegfrontnak, mely nem engedte, hogy a hurrikán északabbra jöjjön. Viszont nagyon hideg lett, ami itt azért elég szokatlan. Éjszakára még a fűtést is be kellett kapcsolni. Kicsit nekem is folyik a nózim, de semmi komoly. Délen azonban komoly károk keletkeztek, így a családi tanács úgy döntött, hogy elnapoljuk jövő hétre tervezett utazásunkat. Anya az utóbbi napokban ennek a megszervezésével foglalkozott.Jó hír viszont, hogy Márti mamáék megkapták a vízumot, így valószínű februárban meglátogatnak bennünket. Már nagyon várjuk, mert hiába beszélünk gyakran telefonon, azért nagyon-nagyon hiányzik a család. Kedden este itt volt apa főnöke és a felesége vacsorára. Hoztam a formám: rohangáltam, erőgyakorlatokat mutattam be, egyedül felpattantam a motoromra...stb Anya szerint látszott rajtuk a megkönnyebbülés, hogy nemrégiben lány unokájuk született. Rólam is csak az etetőszékben könnyű képet csinálni. Itt éppen vacsorázom, kezemben az elmaradhatatlan lufival. Új dolog még, hogy helyből is fel tudok állni!!!
Összesen: 8 hozzászólás

24. Kukuccs: 11 hónapos vagyok
2005.10.25. 03:51 (Módosítva: 2005.10.25. 03:56)
Október 24.Már csak 1 hónap és egy éves leszek. Hűha, de szalad az idő. Hallottam, hogy anyáék már szervezgetik a szülinapi bulimat. Sok újdonság nem történt az elmúlt hónap alatt, hacsak az nem, hogy egyre okosabb és ügyesebb vagyok. Tudom, kicsit nagyképűen hangzik, de állandóan ezt hallom. Új szavaim többek között: ris=tigris, tess=tessék (ezt akkor is használom ha kérek valamit), egy=egy éves leszek. Ez utóbbit mutatni is tudom (bár anya azt állítja amit mutatok az 5 )Már nemcsak felmászni tudok dolgokra, hanem egyre biztonságosabban le is jövök. Mászni már csak olyan tereptárgyig mászok ami mellett fel tudok állni. Egyébként egész nap össze-vissza rohangálok. Rájöttem a babakocsitologatás ízére, csak sajnos anya állandóan összecsukja. Fogam még mindig 6 van. De legalább az utóbbi időben viszonylag nyugodtan teltek az éjszakák. Még mindig szopizok, de mellette kapok rendes ételt is. Anya nagyon figyel arra, hogy csak egészséges, tartósítószermentes, koromnak megfelelő ennivaló kerüljön az asztalomra. Nagyon szeretek enni. Kedves kis pocakom miatt szüleim gyakran hívnak Micimackónak. Azt mondtam már, hogy megőrülök a héliumos lufikért?
Összesen: 19 hozzászólás

23. Itt van Wilma :(
2005.10.24. 16:54
Október 23.Anyáékkal délután egy zenés mesejátékra mentünk a helyi könyvtárba. Anya angoltanára szerint a városi könyvtár az egész Egyesült Államok legjobb közkönyvtára. (Anya szerint ez azért biztosan túlzás.) Kezdetben szép csendben ültem, figyeltem, néha tapsoltam is. Aztán gondoltam vegyenek be engem is a buliba, így lemásztam anya öléből és elkezdtem a széken dobolni hangos kurjongatásokkal kísérve. Na ez volt az a pillanat, amikor elhagytuk a termet. Mentségemre legyen mondva, más babák sem bírták végig a kiképzést. Estefelé már erősen érződött, hogy közeledik Wilma hurrikán. Olyan furcsa színű lett az ég és elkezdett szakadni az eső. Mára nagyon lehűlt a levegő, így fel kellett venni a hosszúujjú pólómat. Az eső most is esik, fúj a szél és elég hűvös van. A hurrikán pár órája ért partot, most délen pusztít. Mivel itt (még?) van áram, anya követi az eseményeket a tvben. Jövő héten készültünk Miamiba és a Key szigetekre. Reméljük azért nem lesznek nagy károk és el tudunk menni.
Összesen: 12 hozzászólás

22. Tököcske
2005.10.24. 02:00
Kaptunk képet (és engedélyt ), hogy megmutassam Hannah jelmezét. Sajnos a partin készült képek nekik sem sikerültek túl jól, de szerencsére otthon apukája lefényképezte.
Összesen: 12 hozzászólás

21. Trick or treat 2.
2005.10.23. 04:03
A jelmezem nagy sikert aratott. Sokan felismertek A képen két barátommal méhecskével és katicabogárral vagyok látható. ( Becsületes polgári nevükön Botond és Lilla )Barátnőm tököcske (Hannah) is nagyon bájos volt, róla azonban nincs képem Ha apukája küld nekünk, ígérem beteszem az albumomba
Összesen: 10 hozzászólás

20. Trick or treat
2005.10.23. 03:56 (Módosítva: 2005.10.23. 03:56)
Ma este volt a jelmezbál. Rengetegen voltak. Én ebbe a nagy kosárba gyűjtöttem a cukorkát. A varázsszót "trick or treat" apa vagy anya mondták helyettem. Ha a megfelelő embernek mondták, cukorkák hullottak a kosaramba Persze a sok cukrot nem én fogom megenni, hanem akik megdolgoztak érte
Összesen: 8 hozzászólás

19. Házi kedvenc
2005.10.22. 19:29
Október 22.Ma egész nap nem akartam megválni az alvós macimtól (ezt a macit még pocaklakó koromban kaptam apától). Még ebédelni is magammal vittem. Ezért most egy kicsit csirkemáj szagú a feje
Összesen: 6 hozzászólás

18. Kíváncsi természet
2005.10.21. 03:27
Október 20.A lakóövezetünkben nagy felújítás zajlik. Ezekben a napokban éppen a mi házunkon a sor. Anyát eléggé kiakasztja a folyamatos kopácsolás, fúrás, faragás. Engem viszont nagyon érdekel mi is zajlik odakint.
Összesen: 16 hozzászólás

17. Megfejtés következik.....
2005.10.20. 18:56
Hmmmm 10ből 4. Nem is olyan rossz arány ...A helyes válasz: ZORRO ...Mindenkinek küldök egy nagy-nagy puszit: CUPP
Összesen: 11 hozzászólás

16. Találd ki, hogy ki vagyok? :)
2005.10.20. 04:35
Szombaton a bölcsiben (elő)Halloween ünnepség lesz. Sajnos elég későn, este 6- kor kezdődik Sebaj, majd megpróbálok délután pihenni, hogy formában legyek. A partira jelmezbe kell öltözni. Mivel anya nem éppen a kézügyességéről híres, ezért rendelt nekem egy jelmezt. Elég jó, de a kalapot nem hagyom, hogy rám adja. Azért ugye anélkül is kitaláljátok, hogy ki vagyok?
Összesen: 11 hozzászólás

15. Cedar Key 2.
2005.10.16. 22:41
Rengetegen voltak, de mindenkinek jutott étel szerencsére Mindjárt megmutatom apa, mit volt képes megenni
Összesen: 13 hozzászólás

14. Cedar Key
2005.10.16. 22:37 (Módosítva: 2005.10.16. 22:40)
Október 16.Mégiscsak jó, hogy anya jár angolra: ott hallotta ugyanis, hogy tengeriétel fesztivál lesz a hétvégén Cedar Keyben. Cedar Key egy festői halászfalucska a Mexikói-öböl partján.
Összesen: 3 hozzászólás

13. Plllangó esőerdő
2005.10.15. 23:24
Október 15.Ma a délutáni sétánkon ellátogattunk a pillangó esőerdőbe. Ez a kicsi esőerdőcske a helyi múzeum része. Itt a világ minden tájáról vannak pillangók összegyűjtve, melyek szabadon röpködtek a fejünk felett. Akadt azonban egy kis gond, ahogy meghallottam az esőerdőben a patak csobogását és megláttam a vizet, rögtön fürdeni támadt kedvem. Mondtam már, hogy nagyon szeretek pancsizni? Szóval anyuék alig tudták megakadályozni, hogy az aranyhalacskák közé vessem magam
Összesen: 12 hozzászólás

12. Bababiztonság
2005.10.14. 03:30 (Módosítva: 2005.10.14. 03:33)
Hohó, mi történt? Miért nem tudom becsukni ezt a fránya ajtót?Hát igen, úgy tűnik megkezdődött a biztonsági eszközök felszerelése. Pedig olyan jó móka volt becsukni magam után az ajtót és belülről nyomni, nehogy anya utánam jöjjön. Na ennek ezennel vége. És képzeljétek a fürdőszobaajtót anya továbbra is zárva tartja, mivel a fél zoknimat megpróbáltam bedobni a wc-be.
Összesen: 12 hozzászólás

11. "Ide"
2005.10.12. 02:16 (Módosítva: 2005.10.12. 02:20)
Anya hagyott kicsit csupaszkodni a lakásban. Vesztére Össze-vissza rohangáltam, aztán kicsit eltűntem. A bezárt fürdőszobaajtó előtt talált rám. Mondtam neki, hogy: "ide". Nem nagyon akarta megérteni. Ezért mutattam is és újra mondtam: "ide" Elég lassan esett le neki de a pisifolt a szőnyegen meggyőzte, hogy komolyan is gondolom amit mondok. Látod-látod anya, ha nem zárnád be folyton az ajtót akkor bejutottam volna és nem kellett volna szőnyeget tisztítanod.
Összesen: 13 hozzászólás

10. Homosassa nemzeti park 3.
2005.10.09. 00:08 (Módosítva: 2005.10.09. 00:09)
A kirándulás egy 20 perces hajóúttal kezdődött. Persze alighogy elindult a hajó, elkezdett zuhogni a trópusi eső. Anyuék ronggyá áztak, mivel állandóan rángattam az esernyőt. Én megúsztam szárazon. A hajóút alatt a kapitány próbálta magyarázni mit is látunk, azonban a visongásomtól senki sem hallott semmit. A park ajándékboltjában vásároltunk gyorsan esőkabátokat, amitől az esőfelhők úgy megijedtek, hogy azután már hétágra sütött a nap. A parkban nemcsak manatikat lehetett látni, hanem volt víziló, alligátorok, kígyók, teknősök, medvék, vízimadarak... Apa halált megvető bátorsággal lencsevégre kapta ezt a félelmetes alligátort. A többi állatról -ha érdekel Benneteket- a Kisnimródka című albumban láthattok képeket.
Összesen: 7 hozzászólás

9. Homosassa nemzeti park 2.
2005.10.09. 00:06
Október 8.Tegnap Homosassa Springs felé vettük az utunkat, mert az útikönyv szerint ott garantáltan látunk manatit. A manatik Florida partjainál élő víziemlősök. Súlyuk akár másfél tonna is lehet. Legközelebbi élő rokona az elefánt. Mivel nincs egyetlen természetes ellenségük sem, ezért nagyon szelídek. Sajnos gyakran megsérülnek a hajók és halászhálók miatt. Veszélyeztetett állatok. Természetes környezetükben etetésük tilos, még hozzájuk sem szabad érni, mert az 1 éves börtönbüntetést és 20 ezer dolláros pénzbüntetést von maga után.
Összesen: 3 hozzászólás

8. Homosassa nemzeti park
2005.10.08. 03:29
Október 7.Ma teljesült apa nagy álma: Láttunk manatit, sőt manatikat! Igérem, holnap bölcsi után mindenről részletesen beszámolok. Elöljáróban egy kép a legszebb manatiról
Összesen: 11 hozzászólás

7. Múzeumok éjszakája II./2.
2005.10.07. 14:35
Hazafelé az autóban elszundikáltam és még arra sem ébredtem fel, hogy hazaérkeztünk. Hogy a múzeumok éjszakája miért pont éjszaka van???
Összesen: 10 hozzászólás

6. Múzeumok éjszakája II.
2005.10.07. 14:11
Október 6.Megint egy csütörtök este, újabb múzeumlátogatás. Úgy tűnik az utolsó, mivel a városban 2 múzeum van. Tehát ma este a Művészeti Múzeumban voltunk. Természetesen egy lapon sem lehet emlegetni az otthoni művészeti múzeumokkal. (Ezt anyától hallottam.) Elég kicsi múzeum, ahol kortárs amerikai festők művei, közép-amerikai akár 2000 éves tárgyak és keleti művészet tárlat található. Volt viszont 2 vándorkiállítás: Toulouse-Lautrec: A Montmarte-i művész és Párizs örömei: A fotográfiák évszázada című. Ezekért tényleg érdemes volt elmenni. A fotók között találtunk egy kis "hazait" is: André Kertész fotóit. Persze az összes közül azok voltak a legjobbak. Ugye nem véletlen? Sajnos a vándortárlaton nem lehetett fényképezni. Ezért erről a kis szoborról teszek ide képet. (a kolombusz előtti korból)
Összesen: 3 hozzászólás

5. Most lebuktam :)
2005.10.06. 21:11
Október 5.Csuda jó új játékot találtam magamnak. Nem is tudtam, hogy a konyhában ennyi felfedezni való van. De sajnos anya leleplezett, és valami biztonsági zárakat emleget. Dehát miért? Nem értem a felnőtteket!
Összesen: 8 hozzászólás

4. Hálózsák? Ugyan kérem!
2005.10.06. 03:40 (Módosítva: 2005.10.06. 03:42)
Október 4.Az egész dolog úgy kezdődött, hogy anya valamiért a fejébe vette, hogy be kell engem takarni éjszaka, mert a body+zokni összeállítás már nem elegendő. Takaró kizárva, ugyanis éjszaka sokat vándorolok. Úgy gondolta vesz nekem egy hálózsákot, mert kisbaba koromban is abban aludtam. Csak van egy kis bökkenő: már nem vagyok kisbaba és igenis az ágyban mászni és felállni is szoktam. Ez meg a zsákba nem igazán akar sikerülni. (Egész egyszerűen UTÁLOM! ) Ezért hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, kaptam végül egy pizsialsót. Jól tudok benne aludni és a mozgásban sem akadályoz. (Bár anya nem tett le róla még egészen, hogy a zsákot előbb-utóbb megszerettesse velem. Na, majd meglátjuk! )
Összesen: 10 hozzászólás

3. Doboz kaland
2005.10.04. 14:01
Október 3.Ma anyu szerint csuda vicces dolog történt. Na jó, utólag én is vele nevettem, de nektek bevallom, hogy először igencsak megszeppentem.Úgy esett az eset, hogy a postás bácsi hozott egy nagy-nagy dobozt. Anya szépen kipakolt belőle. Én meg -mivel igencsak kíváncsi természet vagyok- nekifutásból egy szép nagy szabályos fejest ugrottam, egyenesen bele a dobozba. Csak a két lábam kalimpált kifelé. Anya úgy nevetett, hogy alig kapott levegőt. Valahogy kisegített és együtt folytattuk a kacagást a doboz mellett.A képen azt láthatjátok, ahogy apának illusztráltuk az esetet.
Összesen: 10 hozzászólás

2. Art Show
2005.10.03. 17:03
Október 2.Anyu angolóráján hallotta, hogy a hétvégén művészeti kirakodóvásár lesz a városban. Gondoltuk egybekötjük a délutáni sétával és körülnézünk. Hogy mennyi minden volt ott művészet címszóval. Elképesztő!Mindent a szemnek típusú sétát terveztünk, mégis új szerzeményekkel gazdagodtam. Apa ugyanis nem tudott ellenállni egy fából készült kisautónak, anyának pedig az egyik festő vidám színű festményei tetszettek meg. Persze festményt nem vettünk, mondván, hogy tudnánk hazavinni. Ezért képeslap méretű reprodukciókat kaptam, amit bekeretezett és ma kitesszük a szobámba. A kisautóról tudok Nektek képet mutatni, a képekből azonban semmi nem látszana. Ám ha érdekel Benneteket akkor a www.mikesegalart.com lapon megnézhetitek. Az én egyik pelikános képem is rajta van.
Összesen: 9 hozzászólás

1. Hajrá magyarok!
2005.10.02. 20:53
Október 1.Hogy a mai kalandomról beszámolhassak, először is be kell mutatnom Nektek Editet, Bencét, Botondot és Lillát.Pár héttel ezelőtt egy fogadáson találkoztunk Edittel. Edit az egyetemen magyart tanít, férje Bence kutatóorvos és van két 18 hónapos gyerekük Botond és Lilla, akik ikrek.Bence hobbija a vitorlázás .Van egy kis vitorlás hajója is, amit benevezett egy versenyre és apát kérte fel segédnek. Apa -bár sosem vitorlázott még- elvállalta.Ezért ma felkerekedtünk és elmentünk a St.Johns folyóhoz. Míg apáék versenyeztek, mi a partról szurkoltunk Nekik. Nagyon hosszú verseny volt, 4 órán keresztül tartott. És akkor hölgyeim és uraim, kihírdetem a végeredményt: a Gulf Atlantic Yacht Club által szervezett versenyen a magyar csapat a 3. helyezést érte el!!!!! Megjegyzem az amerikai versenyzők eléggé meglepődtek a magyar csapat sikerén és a verseny végén nem győztek gratulálni.
Összesen: 9 hozzászólás