2010. december 31., péntek

Ber, ber, ber, december

Végre kezd elcsendesedni a ház, csak az utcán durrogó tűzijátékok zavarják meg a békét.
Feltöltöm a fényképeket, nézem mennyi minden kimaradt a naplóból, ami elillant, ami pótlására nincs energia, talán a december még menthető.
A hónap eleje izgalmasan indult, apának azért mert lezárt repterekkel, késő járatokkal dacolva sikerült elvergődnie Amerikába egy meghívásnak eleget téve, majd vissza. Nekünk pedig azért mert 10 napot gyakorlatilag egyedül navigáltam végig a gyereksereget, lapátoltam a havat, raktam a tüzet.
Hétvégén besegítettek Agyiék, így hozzánk 1 nappal korábban érkezett a Mikulás is. Bár az előző napi viselkedésük alapján 1 virgácsban maximáltam volna az ajándékot, a Nagyszakállú másként gondolta a gyerekek nagy örömére.
Apa elvitte a fényképezőt, így a Mikulásos eseményekről csupán video készült.
Másnap az óvodában volt ünnepség, a piciknek is, ahova Lencsit is vittem, bár nem kellett volna. Halálra rémült ugyanis.
Ezzel jól meg is szívattam magam, mert a másnapi fotózáson sem volt éppen együttműködő. 2 órán keresztül próbáltuk rávenni, hogy bőgés nélkül álljon modellt és csak nagy nehézségek és némi ovis tízórai asztalnál való elfogyasztása aratott mérsékelt sikert.
Idén is volt Falukarácsony, meg mindenféle karácsonyi műsor, ahol legidősebb sarjunk is szerepelt.

Karácsony előtt végre megtartottuk a beígért szülinapi partiját is. Idén is páros szülinap volt, Almával közösen a Kultúrházban, 25 gyerek részvételével.
Alma anyukájával Pattival, játékokat, tombolát, arcfestést szerveztünk mindenki nagy megelégedésére. Közös ajándékként egy Lego társast kapott, amivel azóta és folyamatosan rommá ver minket. :-)
A tortája is lego alakú volt (sk. alkotás).


A Szentreggelt itthon töltöttük, hozzánk az Angyalka éjjel hozta a fát és az ajándékokat. Ebédre Joli mamáékhoz, vacsorára Agyiékhoz mentünk, majd ott is aludtunk, hiszen idevártuk az unokatesókat is.
Lencsike babát kapott, ő azonban mint kiderült jobban örült volna "autoka"-nak, illetve "kugán" (bakugannak). A babával azóta is "Mimi" (Nimród) játszik leginkább. :-)

A szünidőben nagyon elfáradtunk, bár próbáltunk gyerektársaságot szervezni, azért várjuk már az ovis napokat (mi szülők legalábbis).
A Szilvesztert itthon töltjük ötösben. Gyerekek már ágyban, mi megvárjuk az éjfélt, aztán spuri aludni, mert holnapra vendégeket várok ebédre. :-)

Talán még van idő kicsit visszanézni, kicsit gondolkodni, kicsit kívánni.

Aki erre jár annak kívánok békességet, egészséget, biztonságot az új esztendőre!

B.Ú.É.K.!

2010. december 22., szerda

Levél az Angyalnak

Noah kívánságlista:
-dinók
-szétszedhető McQueen
-Frank kombájn
-szellemes lego
-Atlantis lego
-dinós színezőkönyv
-pizsama, ami pókemberes, szörnyes vagy robotos ami büdös zoknikat lő ki (8-o)
-pöttyös labda
-Szembi kutya (ez fogalmam sincs mi)
-fenek, ami pukizik ( 8-o)

Nimród kívánságlista:
-távirányítós repülő, vonat esetleg autó
-szétszedhető McQueen
-kifestő, ha lehet szellemes
-Atlantis lego
-Star wars lego,
-feladatoskönyv
-Frank kombájn
-Szembi kutya
-szellemes pizsama
-Ben 10 szellem olyan zacskóban, amin rajta van 8-I

Kedves Angyalka,
Ezek a kívánságaink. Anya azt mondta, erről a listáról fogsz választani. Ha mást hozol annak is örülünk, de ha lehet ezeket hozd.
Köszi,
Nimród
ui. Leilaninak is hozzál ajándékot. Ő mindennek örül.

2010. december 18., szombat

Rum

Barátoknál voltunk kicsit eszegetni, pletyózni. Megkértem mutassák meg milyen könyvből tanul Virág olvasni. Ha már elővette, be is mutatta tudományát. Vircsi mindent ügyesen és gyorsan elolvas, én azonban élek a gyanúperrel, hogy nem ért minden szót.
Tudod mi az az "ara"?
Nyertem. Nem tudja. Anyukája elmagyarázza.
Tovább olvas.
Tudod mi az a "rum"?
Virág rázza a helyes barna copfjait.
Erre nagyfiam az asztal alól: "szoba"
:-) No comment.