Lencsi baba gyere ki!

Ahogy olvasgatom a velem „egyidős” kismamatársak fórumhozzászólásait, szinte mindenki abban reménykedik, hogy nem jut el a terminusig. Valljuk be a teher akármennyire is édes, legalább annyira súlyos az utolsó hónapban. A többieket olvasva szinte szégyellem, hogy nyavajgok hiszen durvább is lehetne. Mindenesetre nyugodtabb lennék, ha Lencsike épen és egészségesen kint lenne már és örülhetnénk egymásnak.
A másik dolog amire 2 nappal ezelőtt egy átforgolódott éjszaka közepén döbbentem rá, hogy bizony nekem szülnöm kell. Erre aztán jól be is pánikoltam. :D
Valószínű nem is sürgetném az időt annyira ha nem tudnám, hogy a doktornőm a jövő hét második felében szabin lesz, utána pedig a nehezen megszerzett anesztes orvosom tűnik el 1 teljes hétre. Ebből a szempontból vagy a szülünk jövő keddig, vagy a túlhordás lenne ideális. A túlhordás szót még kimondani is durva, pláne ha belegondolok, hogy Kispipi becsült súlya, 2 hete már 3200g volt (Nimród ennyivel született). Talán van egy kis esélyem az előbb szülésre, hiszen az előző 2 szüléssel ellentétben, a betonbiztos méhszáj helyett, most egy teljesen nyitott 3211-gyel büszkélkedhetem.
Azt sem igazán értem, hogy a kórházi protokollok között miért vannak ekkora eltérések, minthogy azt sem hogy lehet, hogy ugyanazt az egészségügyi biztosítást (tb) fizetve, miért vannak az egyes kórházak ellátásbeli színvonalai között ekkora különbségek?!
Választott kórházamban pl. a terminus napján amnioscopiát végeznek, melyet 2 naponta ismételnek és naponta járhatok NST-re is (ez kb. 2 óra utazás naponta). 1 hét túlhordás után, indítanak. Mennyivel nyugisabb volt a North Central Florida…
Viszont ebben a kórházban legalább az elvi lehetőség megvan arra, hogy szükség esetén megkapjam az EDA-t, míg egyetlen Veszprém megyei kórházat sem találtam, ahol ilyen lehetőség lenne. Felháborító…
Summa summárum próbálom győzködni Lencsikét, hogy jöjjön ki minél hamarabb, mire ő válaszul nagy vidáman törögeti a lengőbordáimat, és képzeletemben közben azt mondja: „Ugyan már anya, jó nekem itt.”

Lencsi lak mai állapota (betöltött 38. hét)-107 cm

Februári vegyes

Február 1. napjától Agyiék főállású nagyszülők lettek. Mivel ez egy időpontba esett apa párizsi útjával, így rögtön ki is próbálhatták magukat ebben a szerepben. Szerencsére a gyerekek aznap a tél szebb oldalával is megismerkedhettek, így a délelőtt hóember építéssel és szánkózással telt.

Nekem is jó dolgom volt, sokat pihentem és végre elkészült a babaszoba is. (Azóta a kórházi pakkomat is összeraktam, így elmondhatom, készen állok.) Apa hazatértével nagyszabású szülinapi (Tupapa, Agyi, Apa) partit terveztünk, azonban az unokatesók betegsége miatt, kénytelenek voltunk szűk körben ünnepelni.

Nagyon jól telt a nagyszülős hét, azóta is minden nap téma, a „mikor jönnek Agyiék?” és a „mikor megyünk Agyiékoz és Hamamához?”. Most elég gyakran találkozunk, mivel Robi utazós napjain továbbra is ők vigyáznak ránk, illetve az orvosi vizsgálatok egy részét Ajkán végeztetem el, így mi is gyakrabban megyünk.

Közben beköszöntött a farsangi szezon és a nagy kreatív elképzeléseimből végül egy vásárolt Pókember jelmez lett. Lehet, hogy szégyen, de Pókemberről nem sokat tudunk, lényeg, hogy Henrik havernek is ilyen jelmeze van, így Nimród részéről teljes volt a boldogság. Az ovis farsangon én is csak a váltócipőjük alapján tudtam megkülönböztetni őket.

Ma Henrikék családi napközijében farsangoltunk. Nimród természetesen Pókember volt, Noah pedig megörökölte Nimród tavalyi kalózjelmezét. Döbbenet, de Noahra alig jó már, pedig Nimród 3 évesen viselte.

Volt arcfestés is-én is kaptam a képemre. :-)) Remélem estig nem kell rohanni szülni , mert csak fürdéskor tervezem lemosni, mivel sem időm, sem erőm pepecselni az orcámmal. Noah bajuszkát, sebhelyet és csontokat kapott a kezére, Nimród pedig Pókember hálót. Míg mi buliztunk, Apa nyugodtan tudott itthon dolgozni. Lencsi is folyamatosan bugizik ma, de Róla egy másik postban tervezek beszámolni.

Kicsit terhes :-)

Most látom, hogy lassan 2 hetes az elmaradásom naplóügyben. Mondjuk nem lep meg. Jól vagyunk, csak kezdek nagyon kriplisedni és tombolnak a hormonok. Mi sem bizonyítja jobban, mint az 5 perce elhangzott párbeszéd:
Noah: Papa, tudod méjt síj a mami?
Papa: ?
Noah: Mejt viselkedünk.
:-)
De még hogy! :-)

Szegény malacka

Mindamellett, hogy a teljes disznóanatómia érdekelte, azért sajnálta szegény állatot.

A helyszín: Palóznak, falusi disznóvágás.

Na, persze nem vittük oda túl korán őket, így be kellett érniük némi véres edény, és hús látványával. A faluházban viszont részletesen megtekinthették miből is maradtak ki. 18 perces rövidfilmen látható volt ugyanis a tavalyi vágás – a kocsin megérkező hatalmas disznótól a kolbászig. A 2 kölyköt el sem lehetett volna rángatni a filmvászontól. Öcsi teljesen fel volt háborodva azon, hogy a filmben látható interjúalanyok olykor-olykor eltakarták a háttérben perzselődő malackát, azaz „nem játom, menj el!” beszólásokkal kommentálta a filmecskét. Nimródot legjobban a nyelőcső kérdése foglalkoztatta- mióta elmagyaráztuk neki, miért is nem szabad ennivalóval a szánkban tornagyakorlatokat végezni, azóta a nyelőcső témakör napi szinten jelen van nálunk. Végül nyelőcsövet nem láttuk, de szerencsére kiegyezett a bélbe töltés folyamatának megszemlélésével, mert az „majdnem olyan, mintha”.
Az ebédünk természetesen friss disznótoros volt. Miközben Nimródunk elgondolkodva jóízűen beleharapott a kolbászba, azért bizonyítandó, hogy vannak érzései, megjegyezte: „szegény, szegény malacka!”