2008. szeptember 30., kedd

Védőnőnél


Mérlegelés is volt. A svédasztalos reggeli és vacsora megtette hatását. Holnaptól répa és hungarocell kenyér.

2008. szeptember 29., hétfő

Halihó

Megérkeztük. Beszámoló és képek majd jönnek, de jelenleg pihenjük lazulósnak szánt aktív hétvégénk "fáradalmait".
Ízelítőnek egy kis múvi:

2008. szeptember 23., kedd

Mással is előfordult már,

hogy kistraktorral vitték haza az oviból?

Utána azért Öcsit is megtraktoroztattuk "kojbe-kojbe". :-)

2008. szeptember 20., szombat

Madárijesztő Fesztivál



A novemberi időjárás miatt majdnam kihagytuk, pedig kár lett volna érte. A hatalmas sátorban, ahol a színpad volt felállítva, különben sem fújt a szél. Éppen az ovisok népitáncelőadására értünk oda, amit lelkesen meg is tapsoltunk. Csak úgy mint az iskolásokét, majd a felnőttekét. Aztán kiszúrtam a közönség soraiban valakinél egy nyalókát és onnantól kezdve nem érdekelt a kultúra, csak az édesség. Tupapa jó fej volt és vett nekünk nyalnivalót, amit a bűvészműsor alatt stilszerűen jól el is tüntettünk. Hazafelé még belestünk az intézmények és civil szervezetek rotyogó kondérjaiba, de a végeredményt már nem vártuk meg. azért jövőre jobb időt szeretnénk!



2008. szeptember 17., szerda

Családi nap

Csalódtam.
A nem éppen kellemes gyermeknapi élmények után, nem sok jóra számítottam. De a „Miénk a strand” elnevezésű családi nap múlt szombaton remek időtöltésnek bizonyult. Az idő kitűnő (azért remélem nem az volt az utolsó kellemes őszi nap), a tömeg elviselhető, a programok éppen a gyerekeknek valók, ingyen enni és innivaló- ilyenek lehettek a régi május 1-jék.
Beszéljenek a képek:

2008. szeptember 14., vasárnap

Babika


Régen írtam már a legkisebb Szabó gyerekről, vagy ahogy Nimród szerint a babát hívni fogják:

„Babikáról”.

Elég vicces figura. Az első 10 hétben állandóan rosszul voltam, ha nem zabáltam teli magam. A 9.-10. héttől éreztem mocorogni, és a 12. hét elmúltával, amikor már azt hittem jön a szuper 2. trimeszter- viszontláttam a reggelim. Most újra a folyamatos éhségérzet van soron. Ajjaj mi lesz ennek a vége!?
Voltunk egy kicsit mozizni is: a tarkóredős ultrahangot összekötöttük egy genetikai vérvétellel: Tökéletes kisfickó (vagy kishölgy? )!
Az ultrahangra a gyerekek is bejöhettek és a hatalmas kivetítőn megnézhették a kistestvért.
Noah így kommentálta a látottakat: "kismacska".
Nem kis derültséget okozott kijelentésével.

2008. szeptember 10., szerda

1 hét ovi után (csak középerős idegzetűeknek!)


Nimród által az elmúlt hét alatt elhangzott "újdonságok":

Mi az emeleten, kiabálok apjuknak a földszintre, de nem hallja. Erre Nimród megjegyzi: "Nem hallja, b... meg". (Hoppá!)

Ebéd után hazahoztam az oviból. Éppen második ebédjét fogyasztja a konyhában és kicsit hangosan beszél. Mondom neki: Nimród, halkabban, mert a fiúk fent vannak. Noah alszik, apu dolgozik.
Erre ő: "A fiúk a bányában dolgoznak".

Az udvaron játszunk, ő odafut a fához pisilni. Figyelmetlen, így olyan lett a nadrágja, kisgatyája. Húzom le róla, közben kb. 20-szor elmondja: "Bugyiszex"
Próbáltam nem meghallani.

Tisztában voltunk vele, hogy az oviban nem csak a szépet és jót fogja megtanulni, de ez így hirtelen túl tömény volt.

2008. szeptember 7., vasárnap

Minden kisfiú álma

Markolósautót munka közben páholyból figyelni.
Ime:


De nem ám egy kis markolósautót, hanem markolós autók hadát!
Kerítést építünk ugyanis. Azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az előző kerítés atombiztosnak készült. Első ránézésre vascölöpök között kifeszített drótkerítésnek tűnt. De a látszat ugyebár. Most ha nagy igazságokat akarnék fejtegetni, mondhatnám: sose a felszínt nézd, nézz a dolgok mélyére: a kis vascölöpöket ugyanis a föld mélyén tonnás betontömb vette körül. Nem is bírt vele a kismarkoló! Jött a nagy, …majd egy bobcat, mely a betontömböket egy hatalmas nínóstetejű teherautóra rakta.
Ez aztán a látványosság! Csak a végén ne kellett volna fizetni mindezért. :-s



A” mi leszel ha nagy leszel” csokorba bekerült a markolósautóvezető, szorosan a kukásautóvezetőjemellettülő és a tűzoltó után.

2008. szeptember 4., csütörtök

Nálatok laknak-e állatok?

Hangya, pók, pincebogár, molylepke –rendben.

De ez??????



Elég gyakori a nyest errefelé, gyakran randalíroznak, rohangálnak a tetőn, néha bűzös csomagocskát felejtenek a teraszon.
Ellenük a friss kutyaszőr (max. 2 hónapot bír) eddig remekül bevált.
De ez a fogyatékos- valószínű szagláskárosult példány- nem átallott beköltözni hozzánk. És dobog, és futkos és kopog a körmével, a fejemtől fél méterre a lambérián. Ugyanis nem a padláson lakik, hanem szépen kibontotta a tetőillesztéket és beköltözött a szigetelésbe. Hiába mondja jóapám, hogy a szigetelésben valami bőrirritáló anyag van- őt ez hidegen hagyja.

Elszántuk magunkat-LIKVIDÁLNI bármi áron!

Mielőtt állatvédő kedves barátaim felhördülnének: nem Nyusztunk van- az tudjuk, hogy védett, hanem Nyestünk- ami vadászható. Fehér csík, sima talp. Tudjuk, mert a képünkbe röhögött a tetőről. De nem röhög sokáig remélem. Bár az itthoni harci alkalmatosságokat tekintve maximum könnyezni fog: zokogva költözik ki innen.
Reméljük minél hamarabb.