Nizza- Találkozások

Jártam már Franciaország más részein, így volt egy kis fenntartásom. Ellentétben R.-val, nem beszélek franciául, és féltem, hogy az angolt nem tudják majd, vagy inkább nem akarják majd megérteni.

Kellemesen csalódtam. Mintha nem is ugyanaz az ország lenne. Közvetlenek és barátságosak a helyiek (legalábbis akikkel találkoztam). :-) A piacon bíztatnak a kóstolásra, a gyerekeknek megmutogatták a frissen fogott mászó rákocskákat (még akkor is ha nem vettünk semmit), pörgő nyelven hatalmas gesztusokkal magyarázták R.-nak a kagylókészítés fortélyait, mindenki megcsodálta a többnyire kendőben rajtam lógó "pötitmadmazel"-t.

Nézd, egy muréna!

Vendéglátónk férje Jean (szintén csillagász), született nizzai, ki is jelentette, hogy ő közelebb érzi magához az olaszokat, mint a franciákat. Érdekes egyébként, hogy itt is megvan a városok közötti -szerintem egészségtelen- rivalizálás, a rossz értelemben vett patriotizmus. Jean például tettetett felháborodással meg is kérdezte, ugyan mit kerestünk mi Cannes-ban? Mégis mi van Cannes-ban? Egy nizzai be sem teszi oda a lábát! :-)

Nizzában az őslakosokon kívül elég sok bevándorló is megtelepedett. Egyre több például az újgazdag orosz, akik itt vásárolnak maguknak hatalmas ingatlanokat, luxusyachtokat.

Nagyon sok az orosz turista is.
Gondolom ezért,a városban található egy pazar orosz katedrális.

A katedrális közelében orosz bolt, matrjoska babával, meg minden mással, amire egy született orosznak szüksége lehet.

Vendéglátónk Meriem, casablanca-i arab származású.Kicsit tartottam tőle, de kellemesen csalódtam. Nagyon szimpatikus volt. Remek vacsorát főzött nekünk és egyik este bevállalta a fiúkat, hogy el tudjunk menni R.-val vacsorázni. Nem utolsó sorban neki köszönhetjük, hogy eljuthattunk Nizzába.

Gyerekeink is hamar összebarátkoztak a 7 éves Leyla-val és 6 éves Tycho-val.

Végül a magyarok. Magyarok mindenhol vannak és ez Nizzában sincs másként. Igaz nem hallottunk túl sok magyar szót, de találkoztunk turistákkal is, illetve helyben lakó nagyon kedves hölggyel futottunk össze az egyik buszmegállóban.

Az unokatestvérem is éppen ezen a környéken (Hyeres) karitatívkodik, így egyik nap meglátogatott bennünket. Nagy segítségemre volt, hogy szerdán délelőtt ki tudtunk mozdulni. Jól lefárasztottuk a srácokat. :-)

Nizza

Az apartmanunk egy impozáns palotaépületben helyezkedett el.

A maga 130 négyzetméterével nagyobb volt, mint a házunk. Mint kiderült kellett is ez a méret, különösen a hosszú előszoba. Kimozdulni ugyanis egyedül, három gyerekkel nem mertem. Na, nem mintha veszélyes lett volna a környék, hanem attól féltem, hogy valamelyik fiam bekattan, valamelyikre rátör valami hisztiroham vagy hasonló. Igy aztán hétfőtől péntekig (kivéve szerdán, amikor nálunk járt az unokatestvérem) a nap egy részét a lakásban töltöttük. Játszottunk, a fiúk rohangáltak a folyosón (remélem süketek voltak az alattunk lakók ), figyelték az ablakból a villamost, olvastunk mesekönyvet, megterveztük a délutáni programot, főztem, mostam, telt az idő.

Aki azt gondolja, hogy pici babával utazni nem jó, annak csak azt mondhatom, hogy Lencsivel volt a legkevesebb gond. Ha hétvégén egész nap mentünk, azt is jól vette, ha a lakásban voltunk, az ellen sem panaszkodott. És ez így volt annak idején a fiúkkal is. Velük is körbeutaztuk babakorukban a fél világot. A kisgyerekek nagyon rugalmasak, nem úgy mint egy hisztis 3 éves, vagy egy akaratos majdnem5. :-)

A lakásra visszatérve- a fiúknak nagyon tetszett a lift (le is fényképeztem, R. meg kiröhögött, hogy úgy csinálok, mint aki életében nem látott liftet. :-) ), a ház előtt megálló villamos (szerencsére nem volt túl hangos), a lábas fürdőkád. :-)

Nekem a konyha tetszett, hogy az ablakból látni lehetett a napi piacot (az ezzel járó zaj mondjuk már kevésbé) és hogy közel volt, mind R. "munkahelyéhez", mind a belvároshoz.

Érdekes volt látni, hogy délben a piac véget ért, villámgyorsan letakarították az utcát, az éttermek kinyitottak, és a piac helyét asztalok, székek vették át.

Megfigyeltem, hogy mindenki őrülten ráér. Ráér arra, hogy délelőtt kiüljön egy étterem teraszára mginni egy kávét, elolvasni az újságot, déltől 3-ig ugyancsak egy étterem teraszán ebédelni, beszélgetni, délután leugrani a plázsra megmártózni a tengerben, esténként pedig elmenni vacsorázni, vagy csak sétálni egyet. Ja, mindezt munka mellett.

Szokatlan is volt R.-nak az ottani "munkatempó". Cserébe jókat beszélgetett az ottani kollégákkal, délben jókat ebédelt, délután meg viszonylag hamar "hazaért". Azért éjszakánként nem bírta megállni, hogy ne dolgozzon még egy kicsit. :-)

Nizza körül 2

A  fúknak még nyár elején beígértünk egy "cápaállatkertezést" (Tropicarium) aztán jött ez a "lehethogymegyünkNizzába" lehetőség, így a cápaállatkertezést elnapoltuk.

Ugyanis még 2007-ben, mikor hazaköltöztünk utánanéztem,hogy Európában hol találok kardszárnyú delfin bemutatóhelyeket (a Seaworld Orlando-ban nagy kedvencem volt) és egyedül a dél-Franciaországbeli Marineland-et dobta ki a kereső .

Akkor betettem a vágyálomlistámba és nem gondoltam volna, hogy alig 2 és fél év múlva kipipálhatom. :-)

A Seaworld után nekem egy kicsit csalódás volt, de ne legyünk telhetetlenek. A gyerekek nagyon élvezték. Az attrakciók közül nálam a delfin show vitte a pálmát.

Fiaink pedig a cápaalagútban töltöttek órákat.

 

Ezeket a "cuccokat" egy cápa gyomrában találták.

Nyitástól délután 4-ig bóklásztunk a kertben, majd "tök közel van, menjünk el Cannes-ba!" felkiáltással elmentünk még Cannes-ba is.

Lementünk a homokos partra, néztük a nagy hajókat és yachtokat a kikötőben, Megnéztük a tenyérlenyomatokat a Fesztiválpalota előtt.

Vicces, de egy francia -vélhetően turista- pár akkor vette észre, a celebkéznyomokat, amikor lefotóztuk Depardieu tenyérnyomát az üldögélő pasi talpa alatt. Volt egy kis aha élményük. :-)

Nizza körül 1

Az első hétvégét Nizza környékének felfedezésével töltöttük. A látnivalók listáját internetes fórumok és a Berlitz útikönyv segítségével állítottam össze. Szombaton délelőtt még kókadoztunk, majd egy kiadós délutáni alvás után a középső párkányúton Eze felé vettük az irányt.
Bár a parfümvilág fővárosa Grasse, a Fragonard parfümgyár Eze-i részlege is épp elég látnivalót tartogatott számunkra. Az ingyenes tárlatvezetés után az ajándékbolton át vezetett az út kifelé és khm khm, senki sem távozott üres kézzel, illetve szatyorral onnan.

Eze középkori utcácskáit csak gyalogosan lehet megközelíteni és parkolóhelyet találni a közelben lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Igy egy távoli parkolóhelytől begyalogoltunk a falucskába, majd fel a hegyre.

Lencsi kenguruban, illetve kendőben lógott rajtunk. Minden elismerésem a fiúké, mert hősiesen jöttek velünk felfelé.

Az egzotikus növényekkel teli parkból tényleg páratlan kilátás nyílt a tengerre. Egyedül azt sajnáltuk, hogy kicsit felhős volt az idő, így a tenger valódi azúr színét akkor még nem látthattuk.

Az úgy volt,

hogy nem terveztünk nyaralást az idén. Ősszel szerettünk volna elmenni 1-2 napra Alsópáhokra. Ám R. azzal a hírrel érkezett haza a Santa Fe-i konferenciáról, hogy meghívást kapott 1 hétre Nizzába az Egyetemre egy meetingre. Ja és hogy a csillagász aki meghívta, a lelkére kötötte, hogy hozza a családot is.
Megbeszéltük, hogy ez szép, úgy készülünk mintha mennénk, de hisszük ha látjuk.
Szeptember elején jött egy email apartman ajánlatokkal, hogy válasszunk valamit. Az Egyetem a szállásköltséget és R. útiköltségét fizeti.
Ez már elég komolyan hangzott.
A szállás kiválasztása és lefoglalása az idő rövidsége miatt nem volt túl egyszerű. Költségkímélő okokból repülő helyett az autós utazást választottuk.
Akármilyen "nagy utazók" is vagyunk az 1200 km-t egyvégtében 3 kis gyerekkel nem vállaltuk, így félúton Olaszországban aludtunk. Kempingben, sátorban. Az immár féléves Lencsit is megmártottuk a tengerben.

A gyerekek élvezték, bár az elalvással akadtak problémák. Noah kijelentette, hogy ő majd otthon alszik, de nagy nehezen azért elnehezedtek a pillácskái. Másnap szokás szerint fél 7kor ébredtek és elég nehézséget okozott csendre bírni őket. Sétáltunk egyet a parton, majd míg összeraktuk a sátrat, a fiúk tomboltak a játszótéren. Továbbindulás előtt fürödtek a gyerekmedencében, aztán autóba ültünk és irány tovább Nizza.
Már esteledett mire ideértünk. A szállást szerencsére megtaláltuk, bár a parkolással akadtak problémáink.
Hétvégén felderítettük a környéket, sokat sétáltunk, a gyerekek kedvéért voltunk állatkertben is.
Robi hétfőn elkezdte a munkát az Egyetemen, így csak a késő délutáni-esti órák maradnak városnézésre.
Részletekkel jövök majd.

Elkezdődött

az ovi. Kicsit nyögvenyelősen. Nyögtem és nyeltem. Őszintén gondolom, hogy a mi ovinkban nagyon kedves és remek emberek dolgoznak, viszont nem bírom megérteni, hogy miért misztifikálják túl a "beszoktatás" kérdéskört.
Anyaként érzem, hogy mi jó a gyerekemnek és mi nem. Noah egész nyáron az ovit várta. Az óvoda kedvéért szokott le 1 nap alatt teljesen a pelusról. Amikor elfújta a 3 gyertyát, már másnap indult volna az oviba. Nem volt benne semmi félelem.
Mi sem hullattunk könnyeket, hogy "jaj, jaj, mi lesz velünk, felnőtt a kisfiunk", természetes dologként kezeltük, hogy ez az élet rendje.
És akkor jön az óvónő (akit egyébként nagyon szeretünk és ő Noah kedvence) és próbálja belém és a gyerekbe szugerálni, hogy hát ez milyen nehéz, meg elszakadás, meg elválás, meg szegény gyerek, ugye hiányzik anyukád blablabla. Erre persze bizonytalan lesz anyuka, elbizonytalanodik a gyerek, érzi valami nem stimmel,és innentől kezdve önbeteljesítő jóslat az egész. Komolyan mintha egymás ellen dolgoznánk.
Summa summárum ennek ellenére már első nap otthagytam, nem maradtam, nem työntyögtem. Gyerek elhúzott játszani. Délben érte mentem (az óvoda kérése volt, hogy az elején még ne aludjon ott.), és a gyerek egy orbitális hisztit vágott le, hogy ő bizony nem akar hazajönni. Még az utca is visszhangzott, ahogy jöttünk haza. Röhögtünk is itthon az apjával, hogy nekünk nem a beszoktatás, hanem a kiszoktatás lesz a gond.
Másnap szintén vidáman ment, majd délben sírdogálva találtam az ebédlőasztalnál. Nem evett semmit. "Hiányolja az anyukáját"-mondták a pedagógusok. Odasiettem, kérdezgettem mi a baj? Elzokogta, hogy beverte a fejét a mosdóba, azért sír. Kérdeztem a gondozónőt valóban beverte-e a fejét. Ja, igen és lenyomták neki kanállal. Szuper. Hiányzik az anyukája. Ja. Megpusziltam a bibit és gyorsan a szájába kanalaztam a tányérján lévő érintetlen ételt.
De éreztem, hogy megtört benne valami.
Másnap alig akart oviba menni. Kicsit pityergett. Mondtam neki, hogy délben jövök. Puszi és otthagytam. 1 óra múlva odatelefonáltam. Semmi gond. Délben robogtam érte. Hallottam a folyosón, hogy büszkén dicsekszik, milyen ügyesen megette az ételt. Mázsás szikla hullt le a szívemről.
Csütörtökön sem akaródzott elindulni. Kevesebb nyöszörgés. Pénteken már semmi.
Hétfőn minden gond nélkül indultunk és azóta is megy minden a maga útján.
Persze még inkább figyelő üzemmódban működik és inkább a felnőttek társaságát keresi, de ez szerintem teljesen természetes egy alig 3 éves gyereknél.
Hát így kezdődött.