Merjünk nagyot álmodni

A játékra való felhívást Nucától kaptam (valaki meg tudja mondani, hogy kell azt csinálni, hogy a névre kattintva elérhető legyen a blogcím?- ami egyébként kansas.freeeblog.hu)
Szóval a játék lényege: Fogalmazzd meg magadban, majd vessd "papírra" mit szeretnél csinálni 1,2 illetve 3 év múlva ilyenkor.

Na lássuk:

2009.október 29.

Csodálatos őszi idő van. Mivel a Világ országai egységesen megállapodtak, hogy az óraátállítás egy baromság és nem csak cikkeznek annak felesleges voltáról, hanem tesznek is valamit, így mindannyian kipihentek vagyunk, biológiai óránk rendben, love and peace. Az oviban kitört az őszi szünet, így itthon vagyunk mind az öten, mivel apa is tudott szabit kivenni.
Délután sétálni megyünk: a gesztenyefák tövében találunk még pár szem gesztenyét, ezeket a fiúk a zsebükbe tömik. Akarnak adni Lencsibabának is, de az egyből a szájába próbálja tuszkolni azt, így elkobozzuk. A lófuttatóhoz érve a fiúk, mint az őrül rohannak le a domboldalon, Lencsi apán lóg a kenguruban és kacagva nézi őket. Aztán szedünk egy kis csipkebogyót, hazafelé vesszük az irányt, déléutánra várjuk a nagyszülőket.

2010. október 29.

Szépen és nyugodtan teltek az ünnepek, ebben az évben senki nem tüntetett semmiért. Az emberek elégedettek az új kormánnyal és újra van jövőkép.
A fiúk szeretik az óvodát, bár most éppen őszi szünet van. Lencsi ügyesen elsajátította a futás és beszéd tudományát, azóta egy perc nyugtunk sincs. Tervezzük Nimród szülinapját és mivel következő évben iskolát kezd, felmerül bennünk, hogy kellene még egy kis autó, a három gyerek, egy időpontban három helyen c. projekt kivitelezéséhez.

2011. október 29.

Ismét őszi szünet. Nimród szereti az iskolát és rém büszke arra, hogy ő már nagyfiú. Noah-nak hiányzik Nimród az oviból, de szerencsére vannak barátai. Közösen járnak úszni Nimróddal és délutánonként nagyokat játszanak. Lencsi is bölcsis már, igaz, csak napi 4 órában, mivel a gyes mellett, így is sikerült elhelyezkednem. A munkahelyek felismerték, hogy a kisgyermekes nők is jó munkaerők és akár napi 4-6 órában is képesek ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint amit korábban 8 órában vártak el tőlük.
Apa szabin van, de pörög ezerrel: új projektek indultak, a magyar tudományos élet felszálló ágban. Van elég pénz a kutatásra, konferenciákra, az intézetet felújították, a 60-as évekből visszamaradt irodabútorokat újakra cserélték. Új munkaeszközök érkeztek, végre nem a saját otthoni számítógépét kell használnia, ha érdemi munkát szeretne végezni.
Vettünk egy kis autót a másik mellé, így mindenki eljut munkába, különórára, vásárolni…stb.
Az ország felvirágzóban: újra becsülete van a munkának, amit emberhez és megélhetéshez méltó bérrel honorálnak (a közszférában is!), becsülete van a tudásnak, a családnak. Az emberek szívesen házasodnak, vállalnak több gyereket. A meddőség problémáját megoldották, így ez a meddő párok esetén sem lehet akadály.

Nagyot álmodtam? Igen, tudom. Pedig olyan szép lenne!

És Te miről álmodsz kedves Mónika, Ildikó, Judit, Hangyakutya (of course in english), Bogáranyu, Ákombákomanyu, MarciPalkóanyu, Esztibencianyu, Samubabaanyu, Csibike és többiek?

Ha van kedvetek játszatok velünk!

Hepi

Na és akkor, amikor belesüppedek a depibe, jön Nimród és a következőket mondja abszolút komoly pofával:
-Mami kitaláltam milyen tortát szeretnék szülinapomra. Légyszíves mondd meg Agyinak, hogy kakatortát akarok, de olyan kakatorta legyen, amin ehető kaka van.
(Ha nem tudnám, hogy a 4 év körüli gyerekeknél a kaka-pisi-puki kombó minimum napi 100szori emlegetése normális jelenség, tuti helyből szíven döföm magam)

Depi

Nem, nem a gazdasági válság vagy mi miatt. Mivel egyáltalán semmiféle tévéműsort nem nézünk, így bár tudomással bírunk a létezéséről (a rosszhír bárhol megtalál), felmértük a családi kasszára váró következményeket (még egy lyuk a nadrágszíjjon), de ennyi.

Mitől depizek hát? A konkrét okot nem tudom, lehet valami hormonális vacak.

Először, is itt van a 19. heti várva várt ultrahang: kisfiú vagy kislány? Azok közé tartozunk, akik igenis szeretnék tudni a tutit. Szeretnénk névvel rendelkező gyermekként gondolni rá, beszélgetni Vele. Míg a fiúk annakidején bőszen mutogatták magukat, Babika szemérmesen felhúzva tartotta a lábait-végig. Persze mondtak valamit, de nekem a bizonyosság lenne jó.

Másodszor. újra itt az álomkór, így a társas érintkezésnek (kicsit apával is lenni, internetezni…stb) lőttek. Emailekre való válaszolásban másfél hónapos elmaradásom van! Gyerekekkel 8kor bealszom, de az éjszakai ébredéseknek és „ a másfél óráig nem bírok visszaaludninak” köszönhetően mégsem vagyok kipihent.

Harmadszor, egyik blogos anyuka kisfiának súlyos betegsége is nagyon nyomja lelkemet, kérem aki teheti imádkozzon értük (www.picibaba.freeblog.hu)

Negyedszer, fogalmam sincs, de remélem elmúlik hamar.

Noahszáj(ak)

Ébredés utáni beszélgetésfoszlányok a gyerekszobából:
-Noah ne köpködj!
-De
-Nem szabad!
-Nem babad?
-Nem, mert butaság.
-Jaaaaaaaaa

Fürdőkádból kiabál Nimród:
-Apa, hapciztam.
-Egészségedre- mondja apa.
Erre Noah is rákezdi:
-Hapciztam!
Majd bizonytalanul megkérdezi Nimródot:
-Bio hapciztam?
-Nem, nem hapciztál.
-Ja, ….jó.


Találtak egy gilisztát. Addig-addig böködték, mígnem a giliszta egyszer csak nem mozgott tovább.
Noah:
-Nem megy. Ejjomjott az ejem. (elromlott az elem)

A gyerekek általában papának és maminak szólítanak bennünket. Jó barátunk Karcsi tata tanítgatta őket, hogy mondják csak, hogy „édesapám” és „édesanyám”, mert nincs a Világon még egy olyan nyelv, mint a magyar, ahol ilyen szépen lehet szólítani a szüleinket. A gyerekek nem mutattak erre nagy hajlandóságot, illetve Nimród közölte, hogy „van olyan is, hogy édestestvér” és körülbelül ennyiben is maradtak.
Minap Noah meglátta apát az ablakon és csak kicsúszott a száján: „ídesapa”, majd rámnézett, kicsit gondolkodott és közölte:
„ídesmami”


Kitaláltam, hogy dióhéjszín eltüntetés címszóval, az érettségi találkozóra, szép sötétre festem a körmeimet.
Noah meglátta, lemerevedett, majd közölte:
-Mami koszos a kezed.

15

15 óra múlva, 15 éves érettségi találkozó-durva. Hogy ment el ilyen hamar 15 év?

Összegeztem: 1 házasság, 2 és fél gyerek, 2 diploma, 7 munkahely, 6 költözés, 2 ország, 4 otthon….
Rendben, nem unatkoztam- de akkor is 15????

És a szokásos női nyavalygás: Nincs egy göncöm, amit felvegyek-mondjuk, így az 5. hónap tájékán, ez most tényleg így van. A hajam egy vicc, és nem bírom leszedni a kezemről azt a barna izét, ahol a dióhéj befogta. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Lássuk Bobóországot!

Ha a gyerekeken múlna, már csomagolnának, irány vissza! De mivel a piszkos anyagiakon, azt mondom talán. Bár lelkiismeretesen kitöltöttem a szálloda kérdőívét, mellyel lehet nyeri 2 éjszakát, de mivel még sosem nyertem semmit, ez felejtős. I think.

És, hogy milyen kicsi a Világ!

(Tudom, hogy és-sel nem kezdünk mondatot- de miért is nem? És ha nem, akkor hogyan? :-))

Első nap reggelinél felismertem egy kislányt. Pontosan úgy nézett ki, mint Liza, akinek anyukája régen szintén a babaszobán vezetgette naplóját. Nyertem, tényleg ő volt! A gyerkőcök remekül kijöttek egymással, ezért a további napokat kvázi közösen töltöttük.

Aztán itthon:
Gyerekek mesélnek Bobóországról Agyinak.
Noah:
„Én féjtem Bobótól. (vizilónak beöltözött ember- a hotel jelképe) Bobó buta. Mondtam neki, menj el! (tényleg mondta)
Nimród:
„Én azért nem mentem oda Bobóhoz, mert nem tetszett a ruhája. Van neki más ruhája? (Passz. :-))