2007. április 29., vasárnap

2007 április

16. Noah Márk
2007.04.27. 22:03
Április 22 vasárnap- Noah első névnapjaNoah-Héber eredetű, bibliai név, jelentése: nyugalom. Illik rá a név szentigaz, hiszen annakidején elég nyugodtan üldögélt anya pocakjában-alig lehetett kicsalogatni onnan. Beceneve Nóci (nekem továbbra is Disziz), Öcsi, illetve újabban "tupapa" Micinek hívja, mert olyan pici. Bár mióta az anyatej mellet "Agyi konyháján" él, azóta ez az állítás erősen megkérdőjelezhető.Noah mindenesetre mindegyikre hallgat, és az őt szólongatókat mindig széles mosollyal jutalmazza, még akkor is ha éppen rászólnak valamiért. Persze ezek után hogyan is lehetne rá haragudni? (Kis ravasz ) Pedig hősünk gyakran jár görbe úton mostanság. Legveszélyesebb mániája, hogy mindent, ami útjába akad a szájába tömköd Ezért anya álló nap őt sasolja és tömködés esetén azonnal elhárít. Aztán szeret még csigalépcsőre mászni, virágföldben homokozni (és csemegézni), videóba nyúlkálni és pillanatok alatt négykézláb megpattani. Mit mondjak? Nincs könnyű dolgunk vele. Próbálok segíteni anyunak a gyereknevelésben: amint meglátom, hogy Öcsi már megint rosszban sántikál, "Disziz, No, No" kiáltással ott termek és megpróbálom elcipelni a tetthelyről, aminek rendszerint borulás a vége, lévén nehéz és főleg fej-nehéz a kisgyerek. Na, de nagyon elkalandoztam a témától-csak annyit zárszóul, hogy Boldog névnapot Szabó Noah Márk!
Összesen: 14 hozzászólás

15. Aktuális 2.
2007.04.19. 20:56
Vasárnap nagy napra virradtunk. Újabb kereszttestvérkével gyarapodott családunk, ugyanis megkereszteltük Lillát (1. számú kereszttestvérkém kishúgát). Igen, így többesszámban, ugyanis aktív részese voltam az eseményeknek. Szerencse, hogy Lilla anyukájánál volt egy kis dugi ropi, így a keresztelőt sikerült megtartani ügyködésem ellenére is. (Bár megjegyzem a szertartás közben Lilla is meglépett volna, ha nincs résen az apukája )Ugye milyen helyes kis nőszemély?
Összesen: 11 hozzászólás

14. Aktuális 1.
2007.04.19. 20:54
Nehéz és hosszadalmas dolog egy lakásfelújítás! Ha ezt anyáék tudták volna..... Mindenestre mi kitűnően érezzük magunkat Agyiéknál, csak azt sajnáljuk, hogy olyan sokat dolgoznak, így ritkán vagyunk együtt. :-sSzombaton közösen ünnepeltük volna Domi unokatestvérem 5. születésnapját, erre sajnos apa önhibáján kívül lekéste. :-s Mondanom sem kell építőanyag beszerzés, burkolókkal egyeztetés...stb. Azért jót buliztunk ám! A rendőrautós torta finom volt, a tűzijáték meghökkentő (próbáltam fújni, de nem sikerült ) Agyi pedig nem csupán az ünnepeltnek, hanem nekünk is adott egy-egy kis ajándékot.Délutáni szundi után irány Budapest!Az estét Fabiéknál (3.számú kereszttestvérkéméknél) töltöttük. Keresztapuval egyből megtaláltuk a közös hangot, keresztanyuból sem sikerült kipaszíroznom Fabi kistestvérét és Fabival is kedvesen viselkedtem. Rengeteg klassz játéka van! Szemet is vetettem a teázókészletére (anya ugye nem felejtkeztél meg a közelgő névnapomról???): ő teát én pedig kokót (cocoa=kakaó) kortyolgattam az apró csészémből amíg akaratom ellenére ágyba nem dugtak.
Összesen: 4 hozzászólás

13. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 10.
2007.04.10. 22:38
Ebédre Joli mama és Zoli papa vártak ebédre bennünket. Csoda történt, mert kivételesen szépen ebédeltem, ami mostanában nem volt jellemző. Talán ennek tudható be, hogy a Nyúl különösen nagylelkű volt, így egy csodaklassz bicaj várt rám ebéd után a kertben. Egyenlőre a hajtással gondjaim vannak, mert csak kontrázni szeretek, így még tolni sem tudnak sajnos. Majd megoldjuk!
Összesen: 18 hozzászólás

12. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 9.
2007.04.10. 22:36
Valami különös ok folytán Hajna haját le kellett fújnom valami fullasztószagú folyadékkal. (Meg ha már ott voltam lefújtam a mamijáét, Réka néniét és a nagymamájáét is). Jó biznisz volt, mert cserébe csupa finomságokat kaptam. Utána sikeres látogatást tettem a homokozóban, melynek folyományaként az ünnepi ruhámnak annyi. Karcsi tatával megpróbáltunk horgászni a kertjükben lévő pici halastóban, de nem jött össze (a halak nem voltak túl együttműködőek ). No, majd legközelebb!
Összesen: 2 hozzászólás

11. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 8.
2007.04.10. 22:33
Húsvét hétfőKora reggel Nóci túlesett élete első hajvágásán. Családi nyomásra anya megszabadította a szemébe lógó fürtöcskéktől.
Összesen: 8 hozzászólás

10. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 7.
2007.04.09. 22:31
A nap szenzációja volt még, hogy végre újra ehettem "kéjk"-et (cake=torta), mivel jóanyám a héten egy teljes évet öregedett (Noah pedig 8 hónapos lett!). Boldog szülinapot Anya! Boldog hófordulót Nóci!
Összesen: 11 hozzászólás

9. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 6.
2007.04.09. 22:28
Húsvét Vasárnap Mr. Nyúl, Agyiék kertjében járt (nyilván tudta, hogy unokatesóim csak ma tudnak átjönni) és nagy-nagy dobozokat hagyott hátra (ezerszer jobb, mint a nyúlbogyó!-pláne hogy az enyém egy szuper tűzoltóautót rejtett. )
Összesen: 4 hozzászólás

8. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 5.
2007.04.08. 21:34
Nagypénteken kisbárány nézőben jártunk Karcsi tatáéknál. A kisbárány sorsa azóta (számomra) ismeretlen. Tény, hogy már nincs ott. Karcsi tatáék házában talákoztam az kisunokájukkal, a bájos Hajnával, akitől "tájtáj Hanna" szavakkal búcsúztam.Ezzel a képpel szeretnénk minden kedves olvasónknak Áldott húsvétot kívánni!
Összesen: 11 hozzászólás

7. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 4.
2007.04.08. 21:28
Én pedig Zoli papámnak segítettem szorgalmasan a kiskert felásásában. Azt azonban továbbra sem vagyok hajlandó elárulni, mit is ettem olyan jó ízűen és mitől is volt földes a szám.
Összesen: 4 hozzászólás

6. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 3.
2007.04.08. 21:26
Agyiéknál addig lakunk, míg lakhatóvá nem válik házacskánk. Mi mindent elkövetünk ennek érdekében. Míg anya és apa a házban előkészítették a terepet a jövő heti festéshez, Agyi a konyhában szorgoskodott, addig Imre papám bébicsőszködött :(azt azért hozzá kell tenni, hogy teljes napi munka és éjszakai ügyelet után)
Összesen: 3 hozzászólás

5. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 2.
2007.04.08. 21:23
Agyi - akinek "túpapa" (two (2) papa, azaz Imre papa) szerint a szakács foglalkozást kellett volna választania a gyermekgyógyászat helyett- beindította hízlaljuk fel szegény kis sovány Nócikát programját, melyet Nóci elég jó néven vett (anya kevésbé, elvégre ő cipeli nap, mint nap a kufferjét).
Összesen: 0 hozzászólás

4. Megszakítjuk (múltidéző) adásunkat 1.
2007.04.08. 21:21
Hogy miért is? Mert ha anya ilyen tempóban halad a a búcsúkirándulásról való beszámolóval, akkor még jövő ilyenkorra sem fog végezni és a napi események addigra teljesen aktualitásukat vesztik.Persze anyát is meg lehet érteni: először küzdött a jetlag-gel, azaz az időeltolódás okozta fáradtsággal, aztán Noah megint fogzik, szóval az éjszakáknak annyi, harmadrészt egyenlőre Agyiéknál lakunk, és esténként négyen állnak sorba az internetért.Akkor fussuk át mi minden történt az elmúlt napokban:Szóval megérkeztünk. Azt hogy milyen viszontagságos úton, majd anya elmeséli. Az első hétvégén találkoztam rég nem látott unokatesóimmal és remekül megtaláltuk a hangot. Közösen segítettünk a kertben dolgozó bácsiknak az üvegház építésében. Nem értem, hogy anya és Ancsi nénikém miért nem díjjazták ezt?!
Összesen: 1 hozzászólás

3. Magyarok mindenhol vannak
2007.04.06. 22:27
Szombat (március 17)Ismét Washingtonban éjszakáztunk, de ezúttal a Dulles reptér közelében, lévén innen csak egy ugrásra található az Air and Space múzeum másik kiállítóterme, az a bizonyos Steven Udvarhazy Center. A központ Steven bácsi nevét viseli, aki Amerika 83. leggazdagabb embere és természetesen magyar származású. A későn jött tél úgy tűnt követ bennünket, Washingtonban is szépen szállingózott a hó. A szállodában rengetegen voltak, mivel a rossz idő miatt a reptéren sok járatot töröltek. Apa összefutott egy vacogó floridai fickóval, aki nem jutott haza Orlandóba. Szegényt kicsit meg is sajnáltuk, látszott rajta, hogy hóesést eddig még csak TV-ben látott.Reggeli után irány a honfitársunkról elnevezett Központ!A kiállítás egy nagy repülőgép hangárban volt, melyben egy megfigyelőtorony is található, ahonnan figyelemmel kísérhető a közeli reptér légiforgalma.Csak kapkodtam a fejem a rengeteg repülőgép láttán! A Központban 120 különböző repülőgép, (utasszállító, különféle vadászgépek, rakéták) 140 űreszköz, köztük egy igazi űrsikló makett (az eredetivel megegyező méretben) is látható. A képen a new yorki Világkereskedelmi Központ egy darabjával.
Összesen: 6 hozzászólás

2. Jégeső, űrutazás meg amit akartok 2.
2007.04.03. 21:42
Szinte megkönyebbültünk, ahogy Marylandbe értünk, bár az eső csak nem akart alábbhagyni. Kicsit sietősre kellett vennünk a figurát, hiszen oda kellett érnünk a NASA Goddard Űrközpontjába, amit apa nagyon szeretett volna megnézni. Igaz fél órával zárás előtt, de odaértünk. Sőt egy kedves csillagászbácsi beinvitált bennünket egy óvodás csoport számára tartott érdekes előadásra az égitestekről és büszkén mondhatom, hogy az óvodásokat lekörözve elsőként ismertem fel a "Bún"-t (Moon=Hold), mely ténytől szüleimet nem kis büszkeség töltötte el. Ennek örömére választhattam magamnak valamit a Központ ajándékboltjában. Hát persze hogy egy "Eeepééé"-t választottam (airplane= repülőgép-valójában a Discovery űrsikló makettje) és nem kicsit.
Összesen: 12 hozzászólás

1. Jégeső, űrutazás meg amit akartok 1.
2007.04.03. 21:40
Március 16. PéntekJó dolog is az időjárás csatorna! Legalább nem ért minket váratlanul az első hó, nekem tényleg az első. Be is rezeltem rendesen. Engem, akinek még a zokni viselése is problémát okoz, mindenféle meleg cuccokba bugyoláltak, mozdulni alig bírtam, aztán rohanás le a kocsihoz, közben az égből esett valami, ami nem a megszokott, általam is ismert "esőőőőőő", még csak nem is pelyhes, hanem kemény és hideg jég nevezetű valami. Szülők sem voltak túl jó passzban, lévén a floridai bérelt autót nem pennsylvaniai jeges utakra tervezték, Szóval gyorsan-gyorsan nyomás délnek! Illetve először kicsit nyugatnak, mert államokon átívelő terveinkről nem akartunk lemondani. Ilyen időben úgysem lehet mást csinálni, mint jó meleg helyen üldögélni és bámulni az ablakon kifelé.Hogy ne hangozzanak ilyen titokzatosan szavaim, az államokon átívelő ez esetben az jelent, hogy Delaware és New Jersey államok érintésével kívántunk visszatérni Washingtonba.Delaware volt az Egyesült Államok kezdeti 13 állama közül az első, amelyik ratifikálta az USA alkotmányát, mint ezt büszkén hirdetik is autójuk rendszámtábláján. New Jerseyvel egy hatalmas híd köti össze, melyen átmentünk, bekukkantottunk a Látogatói Központba prospektusgyűjteményünk gyarapítandó, majd visszamentünk a hídon, ahol az első meglepetés ért minket: New Jerseybe a belépés ingyenes, visszafelé viszont a Delaware-iek hídpénzt szedtek. Hoppá! Alig fél órás delaware-i tartózkodásunk alatt még 2X sikerült "lenyúlniuk" minket különféle úthasználati díj, ilyen díj, olyan díj címen, ezért nálunk méltán kiérdemelték az "első rablóállam" nevet. Eső, nagyhíd és az első fizetőkapu
Összesen: 3 hozzászólás

Nincsenek megjegyzések: