2007. szeptember

13. Kis számtan
2007.09.28. 21:51 (Módosítva: 2007.09.28. 21:52)
Hiába volt a nyugtató séta, nagyon rosszul aludtam. Folyamatosan felriadtam, így félő volt hogy másokat is felkeltek. Ezért anyuék becipeltek a saját iciri-piciri szobájukban álló, éppen gyerekméretű bőrkanapéra. Alatta szivacson aludtak az ősök. Innentől akár jól is aludhattunk volna, mert én ugyan többet reggelig fel nem ébredtem. Még arra sem, hogy hajnali fél 4 kor anyu hasát dobbantónak használva begurultam közéjük. Azon mondjuk meglepődtem, hogy reggel "Diszizke" utazóágya alatt ébredtem. Természetesen mindannyian kipihenve, frissen vágtunk bele a hazafelé tartó utazásba. Kicsit szomorú voltam, hogy "Palkókám" nem jön velünk, hiszen szívesen megmutattam volna neki a "gótos néni" házát, ahol útközben megszálltunk.Münchenben megálltunk a helyi bevásárlóközpontban és beújítottunk némi téli holmit magunknak. Ettünk is pár falatot és azt gondoltuk legkésőbb 6-ra a szállásunkon leszünk. Akkor most lássuk számtani feladványunkat:Mennyi az átlagsebessége annak az autónak, amelyik 3 óra alatt 9 kilométert tesz meg?ésMennyire idegesek a szülők, ha végeláthatatlan dugó kellős közepén ülnek két vinnyogó gyerekkel és nincs elég benzin a tankban?Ha jól számoltál, magad is rájöhettél, hogy nem értünk 6-ra a szállásunkra. (Mindenesetre a "Stau" szót, míg élünk nem felejtjük el. )ésA második kérdésre a válasz: Nem kicsit.Kedélyállapotunkra nyugtatólag hatott a vízágy bugyogása. Erról a napról nem készült fénykép. Talán érthető miért.
Összesen: 9 hozzászólás

12. A svájci nap
2007.09.28. 21:47
Svájci villámlátogatásunkról mit is írhatnék? A keresztelő több-kevesebb sikerrel lezajlott, így hivatalosan is, immáron 5. kereszttestvérünkként köszönthettük a kis Samuelt, vagy ahogy én szólítottam "Samikámat". A szertartás alatt nem hisztiztem, előtte és utána annál inkább. Az ok az volt, hogy méltánytalannak éreztem, hogy át kell adnom, az általam kiválasztott és a templomban magammal vitt autót Samikámnak. Hiába kínált fel cserét. Nekem AZ kellett. Ezen incidens következtében jóanyám idegrendszere "enyhén" megtépázódott, én túlpörögtem, apa és Diszizke viszont egész jól tartották magukat. Délután tettünk egy pár órás sétát Winterthur fás-füves-bokros részén. Ez mindannyiunknak jót tett, leszámítva Nócit, aki végig saját lábon kívánt jönni, amit nem hagyhattunk, mert akkor még mindig ott bolyonganánk. Noah "görbe útjainak" következtében viszont megfejtettük mitől is olyan finom a svájci csoki? Természetesen a nyugodt, kiegyensúlyozott svájci boci, finom tejétől. Vajon mitől olyan boldogok a svájci bocik? Megfejtés: Mozart. A bocik ugyanis az istállóban, igaz felkötött farokkal (mert fő a higénia!) Mozartot hallgattak! Ha nem a saját szemünkkel látjuk....Szerencsére, Vera néni jóvoltából jócskán feltankoltunk a jófajta "végtermékből". Folyamatosan kóstolgatjuk és egyik finomabb, mint a másik. Ha végeztünk, jöhet a fogyókúra.
Összesen: 7 hozzászólás

11. Mentsük meg Kisnimródkát!
2007.09.24. 21:25
Bőséges reggeli, egy kis állat- és vonatnézés után felkerekedtünk, hogy megtegyük az út legunalmasabbnak ígérkező részét, a 4 és fél óra folyamatos autókázást Winterthur-ig. Lett belőle vagy 6 és fél, de ugyan ki számolja! A németek autópályaépítők valószínű nálunk tanulhatták a szakmát, legalábbis erre vallott, hogy teljesen logikátlanul zártak le vagy két sávot az autópályán, miközben őrülten mobiloztak, cigiztek vagy fütyörésztek. Az eredmény 1 óra alatt kemény 6 kilométer (naivan ekkor még nem gondoltuk, hogy ennek most nagyon örülnünk kéne). Mikor végre kikeveredtünk a dugóból, leálltunk az első játszótérrel rendelkező gyorsétteremnél, megmozgatni kicsit elgémberedett tagjainkat. Kálváriánk második része itt kezdődött. Ugyanis a játszótéren csodaklassz vár volt, mindeféle csőlabirintusokkal. Kijárat viszont csak egy. Bár a szülők folyamatosan szajkózták, hogy csak a csúszdán csússzak le és ne másszak be a csőbe, én mégis megtettem. Miért is ne? Másszanak utánam ha tudnak a 130 cm-nél alacsonyabb emberkékre hitelesített játszóeszközön! Szóval ott tartottam, hogy bemásztam, és másztam, csak másztam és másztam. Közben nekik halvány lila gőzük nem volt merre járok, lévén a csövek jófajta setét műanyagból voltak. Egyszercsak eljutottam az egyik cső végére, egy házszerű valamibe, melynek ugyan átlátszó volt az ablaka- jó kemény plexi-, de ajtó, semmi. Na, most ekkor úgy gondoltam kijönnék. De nem tudtam. Párszor felkenődtem a plexire, de nem engedett. Ekkor anya már sík ideg volt. Én annyira nem, csak néztem kifelé nagy csodálkozó boci szemekkel és mondtam, hogy ki akarok jönni. Klassz. Ekkor anya felfedezett az építményen egy ajtóféleséget, zárral. Nosza rajta, személyzet ugrasztva, kulcsot ide, de izibe! Ja, az nincsen. Szuper.Egy nagyon kedves, és ami lényeges: alacsony és kis súlyú hölgyemény (szintén éttermi alkalmazott) szerencsére rájött a megoldásra: bemászik és kihozza a gyereket.Hurrá!Egyetlen dolgon problémázott, hogy a gyerek- nevezetesen én- nem fog-e megijedni tőle. Ugyan menjen már, de most aztán tényleg menjen! A csajszi elindult, ősök pedig a csövek alatt izgultak, hogy ha lehetséges nem most szakadjon le az egész óbelebanc vagy hogy kell ezt mondani.Nem szakadt. Kijutottunk. Még egy fényképre is maradt energia, hogy megmaradjon eme bámulatos mentőakció története az utókornak:CSIIIIIIIZ-BURGER
Összesen: 9 hozzászólás

10. Óperencián túl
2007.09.22. 20:26 (Módosítva: 2007.09.22. 20:28)
Ezen kis kitérő után, egyedül Nócinak sikerült szundikálni egy kicsit. Én ébresztgetés helyett elmélyülten néztem Mickey Mouse fantasztikus kalandjait (hála neked hordozható DVD lejátszó!). Este 7-re értünk a szállásunkra, egy privát parasztházhoz, melyet anya az internetről vadászott. Kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy a háziasszony, a lefoglalt egy szoba helyett, egy konyhával felszerelt apartmant bocsátott rendelkezésünkre. A házban volt játszószoba, sok játékkal és egy kis ugrálóvárral; a kertben játszótér. Igazi gyermekparadicsom lett volna, ha időnk nem ily' szűkre szabott. Azért a játszószobát kipróbáltuk, amíg apa felcuccolt az autóból. Hamar álomba szenderültünk. A szülőknek ez kicsit több időbe tellett, ugyanis mint kiderült nekik vízágyuk volt, ök pedig a keményebb stílust részesítik inkább előnyben. Ráadásul az a bugyogás, minden nagyobb mozdulatnál! Igazán röhejes!
Összesen: 5 hozzászólás

9. Óperencián innen
2007.09.21. 22:10 (Módosítva: 2007.09.21. 22:29)
Éppen 1 hete indultunk útnak, hogy lerohanjuk Svájcot, legalábbis annak hozzánk közelebb eső részét. Az igazat megvallva kicsit sok volt már idén az utazásból, de hát a keresztelés, az keresztelés ugyebár. Hogy ne tűnjön annyira durvának a 4 nap utazás másfél nap svájci tartózkodásért, igyekeztünk pihenőket beiktatni ahol lehetett. Az első pihenőt majdnem 10 perccel indulás után kellett megejteni, mikor autósüléseket átívelő szabályos dobást intézve, Diszizkét jól kupán vágtam a csőröspoharammal, persze csupa szeretetből. Mondjuk nem csodálom hogy üvöltött szegény, jó nagy lila púp nőtt a homlokára. Szülők hiába gondolták, hogy az autó monoton zúgása, vagy a mondókás CD hallgatása álomba ringat bennünket. Nem adják azt olyan könnyen! Ahányszor Noah elszenderedett volna, "Diszizke felkelni" kiáltással sikerült kiverni az álmot a szeméből újra és újra. Igy érkeztünk meg, teljesen "frissen és fitten" Ausztriába, pontosabban Lutzmannsburgba, ahol "ha a víz nem fáraszt le minket, akkor semmi!" felkiáltással 3 órás pihenőnket töltöttük, egy bababarát élményfürdőben. Apával nagyokat csúszdáztunk, míg anya és Öcsi pezsegtek kicsit a kellemesen meleg vízben. Megállapítást nyert továbbá, hogy az ember méretű állatoknak még mindig nem sikerült szívembe lopniuk magukat, így a Sunny Bunny nevezetű nyúlszerű valamit is csak tisztes távolból szemléltem.A piros autóból viszont csak úgy voltunk hajlandóak kiszállni, hogy ígéretet kaptunk, visszajövünk még ide valamikor.
Összesen: 5 hozzászólás

8. Nimródszáj
2007.09.13. 20:19
- Kukiztam mami-Hogy mit csináltál?-Kukiztam.-????????Pukiztál?-Igen mami, kukiztam mami, bocsánat mami.
Összesen: 13 hozzászólás

7. Valami nem stimmel
2007.09.12. 19:28
Ma érdekes dolog történt: fél órára egyedül maradtam apával. Sétáltunk egy nagy épületben, ahol kipróbálhattam az összes pénznyelő játék (nevezetesen egy rendőr- és egy tűzoltóautó) lebutított (azaz pénzmentes) változatát. Aztán jött egy néni. Alkatra, mint anya; a hangja, anyáé; az illata anyáé; de valahogy mégsem volt ismerős. Ő azt állította, hogy az anyukám, de én azért gyanakodtam és inkább apa mellett tettem le a voksot. Az anyaforma néni még oda is szólt egy másik néninek, aki éppen sepregetett valamit, hogy ki ne dobja, inkább ragassza rá vissza, mert a gyerek, nevezetesen én, nem ismeri meg. Már éppen megbarátkoztam volna ezzel az újfajta anyával, mikor orvul letámadott és lerángatta rólam a teli pelenkámat. Persze üvöltöttem, mint a sakál. Hát még mikor az ülésembe is bekötözött. Gyanús nekem az a nőszemély! Később azért sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy mostantól így néz ki az anyukám. A férfiakat tényleg a gyomrukon keresztül lehet megfogni. Azért érdekes, hogy Nimród nem lepődött meg (annyira), mikor elhoztuk a bölcsiből. Csupán kedvesen annyit mondott: "Csinos a fejed, mami!"
Összesen: 15 hozzászólás

6. Babaszobás babatali Babalázsnál és Lőrinc babánál, Herkulessel és Nórával felturbózva- Noah beszámolója
2007.09.11. 15:50 (Módosítva: 2007.09.11. 15:53)
Én tényleg jó gyerek vagyok. (Csak hiszed drágám!-megj. anya) Annak ellenére, hogy egész délelőtt nem aludtam többet 10 percnél, remekül (=nyafi nélkül) álltam a sarat (ez mondjuk igaz.-megj. anya). Miért is nyafiztam volna, mikor fantasztikusan éreztem magam! Kezdjük például Fifi kutyával, ahányszor megpillantottam vagy csak a hangját meghallottam, azonnal belekezdtem pár perces "vaff-vaff, vaff-vaff" címú magánszámomba. Másodszor ennyi gyereket egyszerre ilyen kis helyen régen láttam már. Gondosan megfigyeltem, hogyan piszkáljuk a nagyobbat, Balázs, Balu és Nimród közreműködésével. Szegény Nóri! Egyszer kerültem nemzetközi konfliktusba, mikor a nagyok őrült módon lufikat hajigáltak mindenfelé, én meg valahogy közéjük keveredtem. Mondjuk párszor csupamosoly Lőrinc is megszeppent, ha jól láttam.Harmadszor, de nem utolsó sorban, az ebéd. Hát az valami "mouthwatering" volt, ahogy szülőhazámban mondanák. Szülők csak lestek, hogy tömöm a fejem! Na igen, ha valaki tud sütni-főzni! (Kérjük a receptet, pulykát már beszereztük! )Hazafelé Nimród mély álomba szenderült (valószínű ez mentett meg minket a 2 órás hisztitől- megj. anya), én viszont tartottam magam és azért sem aludtam (csupán szenderegtem fél órát). Lássunk akkor egy képet rólam is, by anya, természetesen fénnyel szemben. Köszi srácok, viszlát októberben!
Összesen: 6 hozzászólás

5. Babaszobás babatali Babalázsnál és Lőrinc babánál, Herkulessel és Nórával felturbózva- Nimród beszámolója
2007.09.11. 13:52
Mi is tennénk fel több képet, de minket nem csupán a megfelelő képszerkesztő program hiánya akadályoz meg ebben, hanem az anya által készített képek minősége is. Ugyanis végig fénnyel szemben fotózott a kis drága. Ő az egészet az alkoholos befolyásoltságra fogja (ja, a jó kis csokilikőr), illetve arra, hogy folyamatosan mozgásban voltunk. Ahelyett hogy elismerné, egyszerűen béna volt. Még jó, hogy apa is kattintott párat.Hogy hol is történt mindez? Természetesen Balázs és Lőrinc otthonában, ahová vendégségbe voltunk hivatalosak. Szóval aki képekre kíváncsi, az kukkantson bele az ő naplójukba, illetve Herkules naplójába, ugyanis ők is ott jártak. Jó volt az álcám, mint olvasom mindenkit sikerült megtévesztenem. Hogy én szelíd gyermek? Hahaha. Látták volna a hisztit, amit hazaérkezéskor a ház előtt levágtam. Az egész utca összeszaladt! A kiváltó ok konkrétan az volt, hogy Balázsékhoz szerettem volna visszamenni. Hiába vettek ki az autóból (némi erőszakot alkalmazva), én ordítva másztam vissza, sőt még az övemet is próbáltam bekapcsolni. Mikor végre bejutottunk a lakásba, kulcsra kellett zárni az ajtót, ugyanis többször nekirohantam és megpróbáltam kinyitni, így félő volt hogy megszököm. Leszögezhetjük tehát, hogy remekül éreztem magam. Köszönöm a Benedek családnak és a Takács családnak ezt a szép napot és a kapott ajándékokat!
Összesen: 3 hozzászólás

4. "Agyi eltöjte a Diszizkét"
2007.09.07. 21:17
Igen, velünk mindig történik valami. Nevezetesen apa és anya fél órára kihúzták lábukat otthonról és hiába a gondos nagyszülői felügyelet máris kész volt a baj. Agyi éppen csak addig nézett félre, míg egy narancsot megpucolt Nimródnak és meg közben sunyin, a háta mögött magamra rántottam a sarokszekrényt. . Persze kérdezhetnétek, hogy miért is nem volt a falhoz rögzítve az a szekrény?Minderről a kéményseprő bácsi tehet. Szóval aki azt állítja, hogy a kéményseprő szerencsét hoz, az egy kicsit vizsgálja felül az álláspontját. A sarokszekrény mögött van ugyanis az a kéménynyílás, amit a kéményseprő bácsi kitisztított, viszont hogy hozzáférjen le kellett csavarozni a szekrényt ugyebár. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont ezen okból a szekrény üres volt.Summa summárum Agyi kisebbfajta idegösszeroppanást kapott, én pedig egy szép púpot a tarkómra. Persze robogtunk a balesetire koponyaröntgenre, hiszen a fejsérülést komolyan kell venni és ha Agyi a kis pácienseit kevesebbért is röntgenre küldi, akkor az unokáját annál inkább. Mindnyájan megnyugodhattunk, mert szerencsére a fejemmel és fejemben minden rendben találtatott. Nimród, esti összefoglalójában így említette az esetet: " Agyi ejtöjte a Diszizkét" Agyi, az hogy nem vigyázol rám többet, azt nem mondtad komolyan ugye?
Összesen: 12 hozzászólás

3. Carter doktor szerepében Noah Szabó
2007.09.04. 21:42
Tegnap betöltöttem a 13-at és ha rá nem kérdez az óvónéni anyutól, hogy mennyi idős vagyok, akkor szépen el is felejtkeztek volna a hófordulómról. Nyugi, még nem vagyok óvodás, sőt Nimród sem az, csak ha már éppen arra sétáltunk, betértünk és szemrevételeztük Nimród leendő óvodáját. De nocsak megint eltértünk a tárgytól, jelen esetben Rólam. Aki annakidején arra tippelt, hogy szülinapomra menni fogok, az menjen és vegyen lottót. Igaz, aznap még csak egy-két lépést tettem, de mióta rákaptam az ízére meg sem nagyon akarok állni. Egyúttal úgy határoztam, hogy mostmár felnőtt vagyok, de legalábbis annyira felnőtt, mint Nimród. Ezentúl mindent úgy csinálok, ahogy ő. Azaz innentől kezdve bébiétel szóba sem jöhet, és egyedül akarok mosakodni és lépcsőn megyek, nem ölben, és a tápimat "kokónak" (cocoa=kakaó) hívom, hamár igazi kakaót nekem nem adnak. Rengeteget dumálok és élvezem ha rájönnek mit is akarok valójában (általában nem azt, amit ők ). Kedvenc szavam a "nyem" (=nem), ezt jó sokszor és ellentmondást nem tűrően szoktam mondani, némi fejrázás kíséretében. Most még nevetnek rajta, de gyanítom nem lesz mindig így. Hisztizni is tök jól tudok, nagy krokodilkönnyeket hullajtok és leverem magam a földre. Közben persze skubizok és várom a hatást. Ha átlépnek felettem, na akkor tényleg dühbe jövök. Most egyébként volt pár különösen rossz éjszakám (éjszakánk-megj. anya), amit fogaim növekvő számának köszönhetek. A 7. kinőtt már alul jobb oldalon, de a 8. (ha ugyan be nem előz valahonnan valamelyik másik) felül, hátul valami lehetetlen helyen, alig akar kijönni. Már 2 hete kint van egy kis csúcs, de azóta csak a babakínzás folyik. Tűrhetetlen! :'( Na de hogy valami jót is mondjak így a végére, napközben kitűnően érzem magam (a fogak ugyanis a mi családunkban úgy látszik éjszaka nőnek ). El is határoztam, hogy jól leszokom a napi két alvásról. Hogy ez anyát miért zavarja ennyire???
Összesen: 10 hozzászólás

2. Várva várt vendégek
2007.09.01. 21:31 (Módosítva: 2007.09.02. 09:34)
Mióta rátaláltunk erre az oldalra, olvassuk Őket. Mikor Mónika szomorkodott, hogy ott kell hagyniuk Győrt és Veszprémbe költöznek, bár tudjuk nem szép dolog, anya szíve ujjongot, hogy közel lesznek, igazán közel! Ma pedig itt jártak nálunk. A virtuális valóságból, kézzel fogható valóság lett. Anya már reggel beizzított, hogy jönnek és ahogy megállt az autó a ház előtt, csak úgy rohantam lefelé! Apa kiment kaput nyitni, én pedig egyedül felhúztam a szandálomat (és nem volt kacsaláb, nem ám!), hogy már az udvaron köszönthessem Őket: Virágot és Koppányt. Anya megint hozta a formáját: be nem állt a szája ( szakmai ártalom), mi pedig játszottunk. Azért minden egyes darab játéknál tudatosítottam új barátaimban, hogy a játék az enyém. Hamarosan előkerültek a finomságok is, melyeket Nóci és én csócsáltunk meg többnyire. Kár, hogy az idő olyan hamar elrepült és nekik haza, nekünk pedig a kádba kellett mennünk. Köszönjük, hogy eljöttetek, viszlát hamarosan! Nóci: "Csak a kezemet figyeljék!"
Összesen: 14 hozzászólás

1. Hogy is volt? 3.
2007.09.01. 19:04
Szombat (1 héttel ezelőtt), Tapolca- Laura barátosném 3. életévébe lépett. Ismét egy "böszdé", ahol nem én kapom az ajándékot. Ez alaposan gondolkodóba is ejtett. Nem úgy volt, hogy Nócié után az enyém következik? Oké tudom a sablonszöveget: "kicsit később, majd ha hideg lesz..." Na álljunk csak meg egy picit! Ma igazán hideg volt. Megyek is és megkérdezem anyát a dologról.
Összesen: 6 hozzászólás