Valami ösztönös idegenkedés van sok emberben a spenóttól. Bennem is. Akkor vajon mi a rákért csusszant be a kosaramba egy doboz parajpüré? Tuti ez is valami várandós dolog, ugyanis ott és akkor ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megegyek egy tál parajpürét.
Hangsúlyoznám ott és akkor. Itthon azonban már gyanúsan nézegettem a 450g-os dobozkát. Hogy a csudában leszek képes megenni fél kiló spenótot? Én, aki nem is szeretem. Internetes segítséget kértem, és jöttek is jobbnál jobbnak tűnő receptek, azonban mindegyikhez leveles parajt kellett volna használnom, nekem meg pürém van. Vagyis csak volt.
Akkor szörfözzünk kicsit a hálón, csak találok valami épkézláb receptet.
És lőn!
Ma megalkottam ezt:

Noah első reakciója az volt: „ződ”, de aztán csak belapátolta. Komolyan mondom nem is lett olyan gáz. „Ződnek” tényleg „ződ”, de tejföllel szerintem egész jó lett. Hátra van azonban még apa, aki ma délután jön haza és ez lenne neki az estebéd. Remélem nem vág ki nokedlistul az éjszakába.
Közkinccsé teszem az elkészítési módját, hasonlóan elvetemült, hormonzavaros, folsavra vágyó kismamák számára:
1 mirelit spenótpüré (450g)
3 tojás
só
liszt, amennyit fölvesz
én tettem bele foghagymagranulátumot is
Összekever, forró vízbe szaggat, kiszed, tejfőlt rak rá (jó sok tejfölt) és
KÉSZ.