Édes Kispocok, a fiúk hangját megismeri és reagál is rá. Ha simogatják, rendszerint beleboxol a tenyerükbe, nagyon megható.
Jó fej kiscsaj (remélem még mindig lány-azóta nem mutogatta magát :-) ), hagy aludni éjszakánként, ami a bátyjairól nem mondható el.
Igy a végéhez közeledve, egyre többször fog el a szomorúság, hogy valószínű ez az utolsó várandósságom és mennyire fog hiányozni ez a csodálatos érzés. Ahhoz képest, hogy milyen vén vagyok, meglepően jól viselem ezt az állapotot. Tudom, hogy a légszomj, bálnásodás, itt keményedik, ott szurkál érzés normális, így nem is foglalkozom vele. Mióta szedem az extra vasat, sokkal fittebbnek érzem magam. Minap még arra is vetemedtem, hogy fektetés után, ledöcögve a nappliba, bekapcsoltam a TV-t. (Az ott látottak során beindult agymenésemről majd egy következő postban talán be is számolok. )
Napjaimat egyedül a hátfájásom keseríti meg, de az nagyon. Főleg hogy annyi mindent kellene még csinálnom, de ha fáj, nem megy; akkor bizony le kell feküdni. Igy fordulhatott elő, hogy a babaszoba még romokban, kórházi csomag sehol. Annyira jutottunk, hogy a kiságyat és a babaruhákat Robi lehozta a padlásról. Jövő héten itt lesznek a szüleim vigyázni ránk, amíg apjuk külföldön konferenciál, így anyuban bízom, hogy segítségével jutok majd valamire. Kicsit nyomaszt, hogy már csupán 6 hetem van, lehet, hogy még annyi sem. Hogya fenébe telt el ilyen gyorsan az idő!?
Végezetül egy friss pocakkép a 33+5 napos Pocakról (Nimróddal ennél kisebbel mentünk szülni) és Öcsiről.
Jó fej kiscsaj (remélem még mindig lány-azóta nem mutogatta magát :-) ), hagy aludni éjszakánként, ami a bátyjairól nem mondható el.
Igy a végéhez közeledve, egyre többször fog el a szomorúság, hogy valószínű ez az utolsó várandósságom és mennyire fog hiányozni ez a csodálatos érzés. Ahhoz képest, hogy milyen vén vagyok, meglepően jól viselem ezt az állapotot. Tudom, hogy a légszomj, bálnásodás, itt keményedik, ott szurkál érzés normális, így nem is foglalkozom vele. Mióta szedem az extra vasat, sokkal fittebbnek érzem magam. Minap még arra is vetemedtem, hogy fektetés után, ledöcögve a nappliba, bekapcsoltam a TV-t. (Az ott látottak során beindult agymenésemről majd egy következő postban talán be is számolok. )
Napjaimat egyedül a hátfájásom keseríti meg, de az nagyon. Főleg hogy annyi mindent kellene még csinálnom, de ha fáj, nem megy; akkor bizony le kell feküdni. Igy fordulhatott elő, hogy a babaszoba még romokban, kórházi csomag sehol. Annyira jutottunk, hogy a kiságyat és a babaruhákat Robi lehozta a padlásról. Jövő héten itt lesznek a szüleim vigyázni ránk, amíg apjuk külföldön konferenciál, így anyuban bízom, hogy segítségével jutok majd valamire. Kicsit nyomaszt, hogy már csupán 6 hetem van, lehet, hogy még annyi sem. Hogy
Végezetül egy friss pocakkép a 33+5 napos Pocakról (Nimróddal ennél kisebbel mentünk szülni) és Öcsiről.
