2010. április 13., kedd

Születésnap, Húsvét és a Calici 3.


Végül a Caliciról.
Múlt pénteken már fekvéshez készülődtem, amikor furcsa hangok ütötték meg fülemet Leilani szobájából. R-val egyszerre értünk az ágyához. Gyorsan kikaptuk az ágyából, hogy könnyebben tudjon hányni. Első gondolatom az volt, hogy elrontotta a gyomrát. Gyors ágynemű csere, fürdés, hajmosás, pótalvósállatka, és visszatettük aludni. El is aludt, ám kisvártatva újra az a rémes hang. Újabb hányás.
Ekkor jutott először eszembe, hogy mi van ha vírus? Húsvét előtt a szomszéd kislány került ügyeletre hányással, húsvétkor az egyik ismerős család felnőtt tagjait döntötte le lábáról a kórság, szerdán apa jött haza hányingerrel a munkahelyéről, majd estére belázasodott. Másnapra azonban jobban lett. Pénteken egy kültéri szülinapi buliban voltunk, ahonnan hiányzott egy ovisbarát anyukája hányás-hasmenés miatt.
Próbáltam elűzni a negatív gondolatokat, újabb csere, fürdés, hajmosás, majd látva hogy nagyon fáradt letettük aludni. Nem tartott sokáig. 1 óra alatt ötször hányt. Próbáltam kortyonként itatni, szoptatni, de pár perc múlva több jött vissza, mint amennyi bement.
Kezdtem pánikolni, hívtam Nagyit, majd tanácsára az ügyeletet. Mint megtudtuk Füreden csak felnőtt ügyelet van. Bevinni nem tudtuk volna, egyrészt a fiúk, másrészt a folyamatossá vált hányás miatt. A doktornő azonban kedves volt és kijött. Leili kapott egy injekciót és megállapodtunk ha nem marad abba a hányás, akkor kórház. Ezek után még egyszer hányt, folyadékot nem fogadott el. Lefektettem, melléfeküdtem. Kicsit nyugtalanul, de eseménytelenül telt az éjszakából maradt pár óra. Másnap látszólag jobb bőrben volt. Alig tudtam megakadályozni, hogy egyvégtébe igya meg a csőrős pohárkából az éjszaka bekészített 2dl vizet.
Hányni többet nem hányt, jött a hasmenés.
Azóta eltelt pár nap és fokozatosan javul az állapota, bár széklete még mindig "beteg" és nem nagyon fogad el ételt, de szerencsére visszatért a jókedve és a szopit elfogadja.
Emlékszem sokat filóztam a rota oltáson, de ezek után örülök, hogy beadattam.
Mi, többiek egyenlőre jól vagyunk és bízom benne, hogy megússzuk.

8 megjegyzés:

JuditAu írta...

Szegénykém... remélem tényleg megússzátok!

Gergő baba írta...

Jobbulást kívánunk Leilaninak! Reméljük, mielőbb jobban lesz! Nagyon szomorú látni, amikor ilyen ronda kórság támadja meg a legkisebbeket! puszi, Gergő baba, Szabi, Ibolya

Évi írta...

Aranyszívem.reméljük mostmár teljesen jól van .És Ti is megússzátok...meg a fiúk...Egyszer nekünk is tavaly, a kettő egymás után két nap különbséggel kapták el...hááááát...nem kivánom senkinek...
Lencsinek.

ja és köszi a dinótippet, majd lesem erősen.

Évi

? írta...

Reméljük jobban vagytok. Bármilyen hányás-hasmenés esetén a teendő:
azonnal 1 zacsi normolyt (só, cukor, kálium) vízben, teában, vagy mi a frissen csavart almalébe tesszük. Kortyonként inni. Mellette 1 fiola normaflore. Hasmenésnél emellé jön még a smecta (alias kőpor) szintén valamiben feloldva.
Ha ezt azonnal az első hányás után elkezded, nem borul fel egyáltalán a háztartás.
Mi kipróbáltuk, amikor a gyerkőcök egyszerre kapták meg a hányás-hasmenést: Lackó szépen szót fogadott, 3 óra múlva jobban volt, Marci nem, ő teljesen elgyengült. Azóta ő is tudja. Anya, hánytam kérem a normolytot (recept köteles) és a normafloret (nem receptköteles) :). Nekünk ez a három szer mindig van itthon. És mi mindig túl is vagyunk max 2 nap alatt minden víruson. Más kérdés, hogy a mostani vírusok után a legtöbb gyereknek átmeneti tejérzékenysége alakul ki :(.
A rota elleni oltás csak egy fajta rota vírus ellen véd, a többi rota vírus ellen nem és az összes többi hányás-hasmenés ellen sem :(!

Jobbulást és próbáljátok ki legközelebb, bár reméljük nem lesz legközelebb!!!

RJMLP

? írta...

ui: az kimaradt, hogy normolyt napi 3szor (ameddig hány, vagy hasmenése van, mi általában az első 24 órában szoktunk adni, utána már nem is kell), normaflore is minimum 2szer, de azt kicsit tovább lehet szedni, még akkor is, ha már kigyógyult a kisbeteg. Smecta pedig max 2 egy nap, de igazából én csak 1t szoktam beadni. A hasmenésnél azt szoktuk csinálni, hogy amíg van hasmenése addig nem kap szilárdat enni. semmit csak a normolytos, smectas innivalót. Ha befejezte a hasmenést, akkor utána kaphat pirítóst vagy sós vízben főtt krumplit.

Virág írta...

Jobbulást, Kipocak! :)

? írta...

ui2: elolvastuk a többi bejegyzést is és Isten éltesse az Ünnepeltet :)!

RJMLP

Mónika írta...

Sziasztok! Nálunk is volt.... csak Koppánynak 3 nap Húsvét előtt. Remélem Nálatok is minden rendeződött és nem kapta el a többi tag! Sok puszika: M