2008. december 31., szerda

Eleven gyerekek


Szerettem volna összeütni egy kis tojáskrémet. Ehhez megfőztem, majd gondosan megpucoltam 7 tojást. A tojásokkal teli tálat 2 nyugodtnak tűnő kiskorú jelenlétében a konyhaasztalon hagytam, majd mivel pocak kicsit feszült, felmentem az emeletre lepihenni pár percre. Párom méltatlankodására eszméltem, mire lementem. A látványt különösebb nem részletezném, csak 3 szóban: szőnyegbombázás a konyhában. Az értelmi szerző persze a pelenkás kiskorú, de a nagyobbat sem kellett félteni.
Az agyamat persze azonnal elöntötte valami lila szutyok-képzeljetek el egy kívánós kismamát, aki elől elveszik a megkívánt kaját. Arra, hogy nagyon ordíthattam, abból következtetek, hogy még mindig baromira fáj a torkom. Mivel az asztal alól kandikáló elkövetők a megbánás semmi jelét nem mutatták, sőt a képembe röhögtek, így kénytelen voltam testi fenyítést (=pelenka- és nadrág porolást ) illetve kényszermunkát (= tojásmiszlikek padlóról való felszedése, söprés, felmosás) is alkalmazni. Ezen intézkedések sem hoztak eredményt, sőt képesek voltak összeveszni azon, hogy kinek jobb a felmosási technikája. :-o
További büntetésként így elmaradt a pancsi, és az esti mese is. Lefekvés előtt azért némi apai nyomásra becsúszott egy „bocsánat, hogy elrontottuk a vacsorád”. Azt továbbra sem sikerült megfejtenem, vajon eljutott-e az agyukig, hogy az ételt nem dobáljuk és a főtt tojás nem helyettesíti a hógolyót, és..és…és…etc. :-o
Persze utólag már csak csöndben röhögünk apjukkal az egészen, de akkor is irgumburgum.

3 megjegyzés:

VKOrsi írta...

:) :) :)
látom, nálatok is zajlik az élet :)

Mónika írta...

Nagyon jók a karácsonyi képek! Már vártam, hogy írjatok! Amikor az elevenségről írsz, megnyugszom!:) Nálunk sem különb a helyzet! :):) Talán így jó!:) Reméljük minden rendben és tehetnél fel ám pocakos képet is!;-)Sok-sok puszi na és persze nagyon boldog, vidám új évet kívánunk Mindannyiótoknak! M.

nuca írta...

:):) Hű Kismami, mindjárt 30 hetes leszel! Kérünk pocakfotót!:) És természetesen BÚÉK!!!