2008. december 30., kedd

Kiskarácsony, nagykarácsony

A karácsonyi hetet Alma szülinapjával indítottuk hétfőn. Az első ott töltött félórában Öcsi bemutatott egy szalto mortale-t a kanapéról, ami enyhén sokkolta a háziakat- jah kérem nem a Szabó gyerekekkel éldegélnek egy fedél alatt. Mindenesetre az eset arra jó volt, hogy Öcsi a fennmaradói időt viszonylagos nyugiban töltötte. Nimród is jól érezte magát a 11 fős gyerektársaságban, sőt még műsorszámot (csujjogatós a haj de jó az a jó dallamára) is bemutattak a nagyérdeműnek.
Kedden rájöttem, hogy a karácsonyi süssünk-főzzünk, takarítsunk című őrületet végképp elbuktam. Annyiban szerencsés helyzetben voltam, hogy biztosra vettem, a nagymamák nem fogják hagyni, hogy finomság nélkül maradjunk az ünnepekben.
Az éj leple alatt az Angyalkák odavarázsolták a karácsonyfát és az ajándékokat a nappaliba.
24-én negyed 6-kor ébredt Nimród és visszaaalvásról már hallani sem akart. Apa „csingilézett” (by Nimród) és szabad volt az út. A fa alatt a gyerekek éppen azt találták, amit szerettek volna (hajó cápával és baba szopiztatóval), így volt nagy öröm. Noah-t a karácsonyfa teljesen elbűvölte. Bármerre mentünk ezután, fontosnak tartotta mindenkivel közölni, hogy „nekünk is van karácsony”.
Ebédre Joli mamáékhoz voltunk hivatalosak, ahol – tekintettel a kiterjedt rokonságra-a gyerekek újabb ajándékhalmokkal gazdagodtak.
Szentestét Agyiéknál töltöttük és a srácok annyira fel voltak dobva, hogy féltem ebből alvás egyhamar nem lesz; végül a szokásos időben kidőltek, így mi is tudtunk kicsit lazítani. Annak örültünk, hogy az idei karácsony nem a játékdömpingről szólt. Örültünk az együtt töltött időnek, a másik örömének és hogy a fiúk értelmes és változatos ajándékokat kaptak a ruhától, a kirakón át a könyvig.

Másnap ebédre megérkeztek az unokatesók is, folytatódhatott az örömködés.



Délután indultunk haza, az autóban rögtön beájultak. Szép volt az idei karácsony, jó volt hogy a tágabb családdal tölthettük, de hazaérve azért megállapítottuk tényleg igaz a mondás:
„Mindenhol jó, de legjobb otthon”. :-)

1 megjegyzés:

Ákombákom és Réka írta...

Nagyon Boldog Új Évet Kívánunk nektek!
Ákom-klán