2008. december 5., péntek

Mikulásváró

Egész hetünk a Mikulásvárás jegyében telt. Reggelenként gondosan nyitogatjuk az adventi csokinaptárat, a gyerekek mikulásost játszanak, verselnek, énekelgetnek. Nimródka erősen gondolkodik, hogy vajon hogyan kerül bele a csizmába az ajándék. Hogyan tud bejönni a kéményen Mikulás, ha közben fűtünk, illetve ha éjjel jön, amikor már kihűlt a kályha, akkor koszos lesz az ajándék. Egyik reggel pedig a hintaszarvasán, Mikulássapkában osztogatta nekünk az „ajándékokat”.
Csütörtökön Noah-val a veszprémi torna klub mikulásünnepségén jártunk, ahol Nonci, bár kissé megilletődve, de bátran odament Mikuláshoz és átvette a „fitnessmikuláscsomag”-ot = banánt és labdát.


Ma pedig az óvodában ünnepeltek. Nimród megígértette velem, hogy ebéd után elhozom. Teli mikuláscsomagját azért négyen sikerült elpusztítanunk. Szerencse, hogy Nimród abszolút nem irígy, így mindenkinek jutott bőségesen a javakból.
A csizmákat ma este elhelyeztük, az alsó szinten a nappali ablakában. Érdekes módon a gyerkőcök ma hamar ágyba bújtak, bár tudom, hogy Nimri még éberen fülel, így kivárok. Csak nehogy én aludjak el előbb.
Este, lefekvés előtt Nimród még előadta az óvodában tanult éneket. (Ma kb. 67.825 X hallottuk)






Gyengébbek kedvéért a szöveg:

Miklós püspök egykor régen,
segített a szegény népen,
Őt dícsérje koldus árva,
emlékezzünk jóságára.

8 megjegyzés:

Ákombákom és Réka írta...

Na ez az, élelmesek a ölykök:( Hogy jön be a kéményen, miért látszik ki a fekete haja:o Hát igen:)

Jó Mikulásozást nektek is!
Ákomék

Mónika írta...

Nagyon helyes a videó!:) Nagy puszi! Sok Mikulást! M

nuca írta...

Hát ez a videóóó! Nagyon-nagyon aranyos!:):):)

Bogár és Gerti írta...

Remélem sikerült ébren kibírnod és szupi meglepetés várta Őket reggel :)
Puszi

JuditAu írta...

Annyira vigyorogtam, miközben hallgattam! Tündéri! :))))

Vera Rochat írta...

Palko es Sami egesz este Nimrod eneket hallgatnak!
sikerult a regiekbe is belelapozni.
palacsinta (Horvath Ilona szakacskonyvebol):
15 deka liszt
persze erdemes rogton duplazni!
1 tojas
so
cukor
3 deci tej
1 deci buborekos viz.
Belgak viz helyett sorrel csinaljak, ugy vastagabb lesz, de az is nagyon finom. jo sutogetest!

Ildikó írta...

Szia!
Kincső ma ideszaladt hozzám, és ezt mondta: Anya, Anya, miért nem állítod be nekem az éneklő kisfiút?
Hirtelen nem tudtam mire gondol, de aztán rájöttem ;)
Nem tudom, hányszor hallgattuk már meg Nimród előadását :)
Puszi

Névtelen írta...

Halihó,

Uram tökéletes palacsintája (mindent milligram pontosan kimér!!): Palacsinta

Hozzávalók: ½l tej; 4db tojás; 240g liszt; csipetnyi só; 4 evőkanál olvasztott vaj; 4 evőkanál porcukor vagy 2 evőkanál méz; 1 tasak vaníliás cukor; 2 evőkanál Baileys.

A hozzávalókat összekeverjük, min. 30 percet állni hagyjuk, majd megpróbálkozunk a kisütéssel, természestesen vajban és nem olajban.

Isteni finom :).

reméljük megoldódott a Mikulás rejtély :). Nálunk Anna, Peti és Gergő miatt nem volt kérdéses, Bartos Erika ezzel a témakörrel is foglalkozott :)!

Marci, Palkó, Pötyi, Judit