Sok

minden történt az elmúlt majd’ 2 hétben.
Természetesen bealudtam a várakozásba, de szerencsére férjecském felébresztett, így nem maradtak üresek a kiscsizmák. Nimródot érzékenyen érintette a tény, hogy virgácsot is kaptak (pedig csak egy icike-picike jelképes virgácsocska volt), nehezen tudott napirendre térni felette. Ismét megállapítottuk, hogy gyermekeink amíg csokit látnak, addig eszik; így gondolatban vállon is veregettük magunkat, hogy egy kis Kinder mikulást leszámítva, csokihegyek helyett mandarinnal és almával töltöttük meg a csomagokat. A Mikulás természetesen meghozta a hőn áhított mini dinocsontvázat is és kaptak 1-1 bálnafigurát (cápát nem találtunk akkorra), amihez egy hajót is rendeltek az Angyalkától.

Másnap Ajkán mikulásoztunk a nagyszülőknél, délután még a templomi játszóházba is eljutottunk, ahol a gyerekek nagyon pofás angyalkákat készítettek. A háromgyerekes lelkészházaspár megkönyebbülten állapította meg, hogy végre-végre nem az ő gyermekeik voltak a legélénkebbek. Ha-ha.

Másnap átestem a „terheléses cukor” nevezetű borzalmas vérvételen és ami csodaszámba meg- NEM hánytam ki. Ezügyben szerencsére minden rendben, viszont nagyon vérszegény vagyok és e tudattól rögtön fáradtabbnak és gyengébbnek kezdtem érezni magam- az a fránya pszichológia ugyebár. Azóta nyomom az extravasat, lassan ájronvumen lesz belőlem, de tényleg mintha jobban bírnám a terhelést.

Olyannyira, hogy múlt szombaton elő is szedtük a karácsonyi dekorációkat, a dekorálás azonban elmaradt. Történt ugyanis, hogy a girlandok között nyúlkálva egyszer csak a kezem mellett felröppent egy dög nagy darázs… majd kisvártatva mégegy. Persze menekülőre fogtuk. Apa hősiesen irtott, majd megint irtott. Még 3-mat kinyírt, mielőtt az egész dekorációspakkott kivágtuk volna a teraszra, remélve hogy a darazsak visszahibernálódnak (a karácsonyi cuccok a padláson voltak és úgy tűnik a darazsak úgy gondolták ott vészelik át a telet.). Vasárnap délelőttünk egy része azzal telt, hogy csöpögő esőben, a hideg teraszon, az ezernyi karácsonyi bizbaszt díszt egyesével darázstalanítottuk. Kinek lett volna kedve ezek után még dísziteni is?

Mára már némileg javult az összkép, a karácsonyi zoknik a kályha fölött fityegnek és áll a minifenyő is a konyhában.

Luca napkor adventi játszóházban voltunk Palóznakon, ahol a gyerekek klassz kis üdvözlőkártyákat gyártottak, ajtódíszt készítettek és nesze neked gazdasági válság –búzát is ültettünk, bár kikelése karácsonyig kétséges, nem öntözzük túl szorgalmasan ugyanis.

Ma megvolt az ovikarácsony. Mikor Nimródért mentem kijelentette, hogy „ de mami nem is volt itt karácsony”, mire az ovónők kishíjján szívszélhüdést kaptak és próbálták a gyereket faggattni, hogy de mégis hát mire számított, hisz volt csini ruha, eszem-iszom, miegymás. Nimród persze daffke nem szólt egy mukkot sem többet, bár látszólag nem érintette érzékenyen a dolog.

Holnap Falukarácsony- azonban ez már egy másik történet lesz.